A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

ZOMBORI István: Almai (Aigner-Rengey) Gyula szegedi polgár visszaemlékezése 1848-1849-es honvédszolgálatára

a családi hagyatékból valamilyen módon, már 1925-ben közgyűjteménybe került a visszaemlékezés, biztosítva ennek fönnmaradását. Ismét a sokszor közrejátszó véletlennek tudható be, hogy hozzáértő és azt kellően méltatni tudó szakközönség elé csak 1998-ban, a már említett körülmények révén került és válik napjainkban a közzététel révén az ez iránt érdeklődők közkincsévé. A 66. oldalon röviden elmondja sorsának alakulását 1849. szeptemberétől egészen 1878-ig, amikor a már életrajzánál jelzett módon Szeged városának hivatalából nyugdíjba küldték. Érdemben tehát életének ezen időszakát fogja át a jelzett kézirat. Valójában azonban az 1849. augusztus végi dátummal a tényleges beszámoló rész lezárul. Mindebből következően az itt bemutatandó és értékelendő kézirat alapvetően az 1848-49-es szabadságharc szegedi, illetve a szerző által az ország egyéb részein megélt élményeit tartalmazza. Almai Gyula földrajzilag bejárt útját 1848. áprilisától a záródátum 1849 augusztus 20-27-ike között az alábbiakban vázolhatjuk: 1848: Szeged, Becse, Verbác, Szenttamás, Túria, 1849: Szabadka, Halas, Félegyháza, Mezőtúr, Karcag, Miskolc, Kassa, Igló, Branyiszkó, Lőcse, Selmecbánya, Komárom, Tata, Csákvár, Martonvásár, Szolnok, Jászság, Vác, Verőce, Vác, Nagymaros, Esztergom, Pilisvörösvár, Buda, Székesfehérvár, Veszprém, Pest, Komárom, Verőce, Balassagyarmat, Miskolc, Tokaj, Berkész, Nyírbátor, Nagyléta, Diószeg, Nagyvárad, Nagyszalonta, Kisjenő, Arad, Világos, Nagyvárad, Sarkad, Gyula, Arad, Makó és Szeged. Azt mondhatjuk, hogy a szabadságharc legjelentősebb vonulatát követve járta végig a legfontosabb hadszintereket, és utazta be az ország javarészét. Beszámolója ily módon érdekes, hangulati elemeket sem nélkülöző beszámolót és kiegészítő információt jelenthet a már ismert hadtörténeti eseményekhez. Látásmódja, információi föltétlenül egyfajta „alulnézetet" tartalmaznak, hiszen alapvető politikai információkkal nem rendelkezett, magasabb hadászati képességekkel és információkkal úgyszintén nem. Az egyszerű beosztott honvéd, majd tiszt napi információi alapján készült beszámolót olvashatunk. Ebből következően gyökeresen újat, eddigi ismereteinket módosító vagy megváltoztató tényeket nem kapunk. Ugyanakkor egy értelmes, józan szemlélő beszámolója alapján emberközelből érthetjük meg a szabadságharc számos problémáját, a hadseregen belüli viszonyokat és az akkori Magyarország gondjait, konfliktusait, amelyek a hadseregen belül vüágosan megfigyelhetők voltak. Katonai jellegű írása a harctérről alapvető információkat közöl, a napi történések kapcsán néha megemlíti a felsőbb vezetésen belül általuk is ismert viszálykodást, főleg a Görgey-Kossuth vitát. Mindez nem jelenti, hogy a szerzőnek ne lenne ezekről véleménye, de ez sajnos, írásában nem kerül konkrét kifejtésre. Almai Gyula honvéd-életének az általa részletezett toborzás és belépés, majd a rövid szegedi kiképzés után meghatározó élménye 1848. májusának második felében következett be, amikor a délvidéki lázadó szerbek ellen bevetik és ekkor gőzhajón a Tiszán Obecsére szállítják őket. A honvédek parancsnoka Damjanich János őrnagy, aki a toborzott katonákat 6 századra osztotta. Ebben a katonai beosztásban Almai már káplárként szerepel. Az ezt követő oldalakon a délvidéki állapotokról olvashatunk érdekes beszámolót. Almai információi azért érdekesek, mert szegediként olyan környezetben nőtt fel, ahol a szerbekkel való együttélés, együttműködés természetes volt. Az itt általa tapasztalt véres állapotokat, kegyet-