A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

Ifj. LELE József: Tápé temetői

Temetőrészlet Temetőrészlet a kápolna mögött settek rá szomorúfűz ágat, és terjedt a szöveges Béke poraikra, Béke hamvaikra feliratozás is. Mivel Bálint Sándor a Szegedi Szótárban szól a szegedi temetkezési szokásokról, s benne sok a tápaihoz hasonló gyakorlat is, idézzük az idevonatkozó részt

47

: „Temetés, a halott ünnepélyes elföldelése. ... A temetésen régebben az énekesasszony gyertyákat osztogatott a halott atyafisága, szomszédsága és barátai között. A pap keresztjére, a zászlókra, lovakra fehér kendőt szoktak kötni. A kántor búcsúztatója megbeszélés szerint alakul. A halottat régebben (tanyán és falun is) házból temették. Valamikor a szentmihálylován, később halálkocsin vitték ki a temetőbe. A menet ünnepélyes volt. Elen vitte valaki a sírkeresztet, a fejfát. Utána következtek zászlókkal, fáklyákkal annak a társulatnak a tagjai, amelynek a halott is tagja volt. Ezt követték templomi zászlók kíséretében a pap, a kántor, és a ministránsok. A koporsó után a hozzátartozók, és a többi gyászoló. A temetés régebben közösségi megnyilatkozás volt, és a legnagyobb dologidőben is meg illett rajta jelenni. A legény-, vagy lányhalott temetési meneténél az élen vitte egy lány, vagy legény a mirtuszkoszorúval díszített hófehér szűzpárnát. A koronába öltöztetett csecsemőt keresztanyja a hóna alatt szokta kivinni a temetőbe. A sírásásban, hantolásban a gyászolók nem vesznek részt. A göröngynek a sírba eresztett koporsóra dobása csak újabban, lassan terjed. Az új sírt a gyászolók, főleg a legközelebbi hozzátartozók háromszor meg szokták kerülni. Manapság a temetés a temetőkben lévő ravatalozókból sokkal egyszerűbben történik. Régebben, mikor a tanyán még nem voltak temetők, a halottat a városba szállították, és abba a városrészbe (annak temetőjébe) temették el, amelyikből származott,