A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)
Ifj. LELE József: Tápé temetői
len halottbúcsúztató szöveg sem, mert a kántorok, miután a halottat dalban elénekelték, a papírt beledobták a sírgödörbe. Hol rokonként, máskor minist> ránsként részt vettem szegények temetésén is, ám azok is kellően megadták halottjuknak a végtisztességet, még akkor is, ha valamennyien adósságba keverték magukat az eset miatt. És láttam, amikor a kereszteletlen csecsemőt hantolták el dédszülei-lábára, vagy azt, amikor gyilkosság áldozatát temették a temetőárokban. Ministránsként vettem részt egy idős tápai koldus asszony temetésén, mely alkalmon nagyon sok tápai is megjelent. A tápai halottak koporsója mellett ugyanis olykor két napon és két éjjelen át a mi koldusaink uirraszíottak a családdal és a rokonsággal. Tápén az úgynevezett verses siratásnak nincsen hagyománya, vagyis, nem voltak siratóasszonyaink. A virrasztás szegedi hagyományairól Bálint Sándor ír: 46 „ Vérasztás fn. Éjszakai tiszteletadás a ravatalon fekvő halott mellett. Eyenkor az énekesasszony halotti énekeket énekel imádságokat végez, a többiek pedig mind ismétlik. Jelen van a család, rokonság, szomszédság. A szokás tanyán, Tápén még virágzik. A városban már megszűnt ez a szokás, mert a halottat a háznál nem szabad felravatalozni. " Ehhez talán annyit, hogy Tápén, hagyomány tisztelő családokban még élő szokás a háznál történő virrasztás, de a halottat a halál beálltát követő órában Szegedre szállítják. A sír megásásara és a temetésre pár nap múlva kerítenek sort. A sírásásban és az eltemetésben a rokonság nem vett részt sohasem. Ritkán esett meg, hogy azt a kötelet, amellyel a koporsót a sírba eresztették, rávetették a koporsóra. A sírbaeresztő kötélhez kapcsolódó tréfás mondás arra, aki sokat iszik: „Ennek a sógornak a bor lösz a sírbaeresztő kötele." A sírkeresztre Tápén népies szövegeket, versidézeteket csak az 1960-as évek elejétől fogva vésetnek. Kezdetben a fakeresztek állíttattak a sírokhoz, majd az 1880-as esztendőktől fogva elsősorban a gazdacsaládok készíttettek Szegeden betonkeresztet. S amíg a fakeresztekre a név mellé az elhalt megélt életének száma szerepelt, addig a betonra már rávésették a születési és halálozási évszámát. Később egyre többen véImafüzet eleje
