A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

Ifj. LELE József: Tápé temetői

Lele Ambrusék sírkertje nak kb. 400 ága van Öregapánkéhoz hasonló sírkert még három van. Egyikben Nagy Csorba György és felesége, a másikban Szél Antal és felesége, a harmadikban Domonkos János és felesége nyugszanak. Ezek a családok jeles gazdák voltak, ami a temetkezési formán is megmutatkozik. Ott nyugszik továbbá Hegedűs István (1826-1913.) Tápé egykori főjegyzője, aki akkor szolgálta a falut, amikor a Nagyárvíz (1879.) a községet elmosta. Mivel ifjú korában teológiát is hallgatott (később megházasodott), mindaddig együtt maradt a tápai, a Tisza töltésére menekült lakossággal, amíg a víz el nem takarodott. Az akkori pap Szilber Gyula viszont elhagyta őket (annak ellenére így volt ez, ha Szilber Gyula 1883-ban az ellenkezőjét írta a História Domusban, és mondotta az akkor Tápét is meglátogató Ferenc Józsefnek), aki helyett Hegedűs jegyző Szeged Felsővárosról ladikon hozatott miséző papot a Tisza gátra, s az eseményen maga prédikáló jelleggel nyugtatta és vigasztalta a mindenét elvesztett népét. Hegedűs István életéről e sorok írója készített tanulmányt.

43 Itt nyugszik továbbá Bross Nándor kántortanító (1893-1913), akinek sírja a kápolna mellett van. Helyi jelentőségű személy volt Tápén az alig 100 centiméterre nőtt Nagy István (1879-1962), akit éppen kis termete miatt neveztek a tápaiak Kis Pista bácsinak. Módos gazdacsalád gyermekeként jelentős földterülettel rendelkezett, s lett Tápé világi községvezetésének, a Hitelszövetkezetnek, és az egyházközségnek is köztiszteletben álló tagja. Ugyanő volt a tápai Ifjúsági Egylet elnöke. A mai idősebbek emlékezetében él a századfordulón több, egymást követő ciklusban bíróvá választott Széli Antal emléke, aki a keresztút melletti sírsorban, díszesen kovácsolt sírkertben nyugszik feleségével. „Mán rég bíró vót, mégis eljárt gyékény szödni, otthon mög beleült az ijanok közé, azt'szűtte ű is a gyékényt. Nem lött vóna rákényszerülve, de Tóni bácsi nagyon szerette a gyékénymunkát. Valamikor gyékénykötéllel átkötött festőruhába őtözött, úgy szőtte a gyékényt, aztán ű lött a leggazdagabb emböre Tápénak. " Nem messze tőle nyugszik az a Domonkos János, aki a második világháború idején volt Tápé köztiszteletben álló bírája. Amikor a szegedi állomást bombázták az angolok, kint állt saját udvara közepén, ahol egy eltévedt repesz halálra sebezte. Azonnal meghalt. Nem merték kivinni akkor a temetőbe, csak pár nap múlva. Addig koporsóba téve az udvarban hantolták el, majd később szállították a temetőbe, ahol rendes szer-