A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

ZOMBORI István: Almai (Aigner-Rengey) Gyula szegedi polgár visszaemlékezése 1848-1849-es honvédszolgálatára

személyesen is meggyőződött arról s a kettős toronytérre vezényelte ismét zászlóalyjunkat, miközben ágyúsaink közül egy tacskó kölyök többek segítségével az Iglónál szerzett rakétát a toronyba felczipelve egy pár rakétát eresztett a várba, ámde a várból sem soká késtek a felelettel, mint a menykő úgy hulott a bomba a térre, menekült mindenki, ahogy arra alkalma volt, sokan a téren maradni voltak kénytelenek, ezek lefekvéssel védték magokat a bombák szét pattant részei ellen, ámde többen kiknek közvetlen közelökben robbant szét a bomba, különféle sérülésekkel úgy is áldozatul estek. Az esetről Görgey értesülve Kmettyvel személyesen jött a helyszínére a még folyton tartott bombázás közt személyesen ejtette meg a vizsgálatot s eltávozva a sebesültek s elhaltak eltakarítása közben a vakmerősködő ágyús gyereket is elkísérték a helyszínéről, hogy azonban mi történt vele, nem hallottuk soha. Ezen eset következtében zászlóalyjunk a templommal szemben a téren volt katonai őrház falán tört résen keresztül s az e mellett levő apácza zárda kertjén és folyosóján át a Duna parti fedettebb fekvésű házsorokra volt kénytelen húzódni, mert ekkor már megtudták a várban ott tartózkodásunkat, a térre pokoli bombázással voltak. Itt nappal és éjjel a vár Mai alatti veszteglésünk közben a vár fala már annyira lerombolva lett, hogy Görgey az átalyános rohammal május 20 és 21 ike közötti éjeién megejtését elhatározta s így május 20 án este 9 óra táján hadtestünk is a vár vizi város részében fekvő falai alá húzódott s az időközben ismét is toldozott létrákon a falakra feljutni kísérletezett de eredmény nélkül s a lehetetlent egész éjen át mintegy erőszakolva viaskodtak honvédeink, midőn éjfél után ugyan, de jóval virradat előtt a várnak másik oldala felől eget verő lárma támadt s ez volt a faltörésen eszközölt roham kezdete, mert ezt megelőzőleg időközönkint bár erős lövöldözések voltak a vár faltörése felől, de a várnak tulajdonképeni megrohanása csak az imént mondott nagy lármával csak ekkor kezdődött s nem telt el egy óra időköz — virradatra már a vár bevéve volt s falain a nemzeti zászló lobogott. Midőn a nagy lárma kezdődött egyidejűleg azzal — lábunk alatt a földet megrázó iszonyú dörrenést hallottunk; a feltódult nagy füst által mutatott irányról mindjárt gyanítottuk, hogy az a lánczhid ellen elkövetett merénylet következése volt, mit Alnoch nevű ezredes eszközölt, meggyújtván maga alatt az ott elhelyezve volt puskaporos készüléket, szerencsére azonban gyarló testének semmivé lett tételén túl, a lánczhídban alig számba vehetett kárt okozott. A történtek után nyomban a vár ezen részének falain tehát közvetlen a fejünk felett a zanini ezredbeli olasz katonák fehér kendőik lobogtatásából is meggyőződtünk hogy honvédeink győztek; nagyon fájt lelkünknek hogy mi is velük nem lehettünk s e közben midőn a bejuthatásra keressük az alkalmat — hallotuk kiáltozni, hogy a vár Pest felőli kapuja már nyitva áll, mint a lavina indult meg seregünk a kapun keresztül a várba, de sajnos, ekkor már tenni valónk nemakadt mert Henczit is kétszeressen is átlőtt mellel már ágyra fektették, ki még az nap meghalt s másnap katonai tisztességgel elis temettetett, s a sértetlen maradt nehányszáz várőrség is már lefegyverezve — fegyveres honvédek között sorakoztatva volt. A honvéd ekkor már annyi volt a várban mint a raj, jutott mindenfelé — még a boltokba is; — így történt hogy a honvédség erőszakosan is elszélyedvén, ki hol mit talált bornyújába — esetleg tarisznyájába dugta; — szemtanúja voltam egy fűszeres