A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

ZOMBORI István: Almai (Aigner-Rengey) Gyula szegedi polgár visszaemlékezése 1848-1849-es honvédszolgálatára

ta fején, hogy szörnyet halt; de nemis hősködtek tovább ágyaúsaink, igyekeztek nem kis veszedelem közt a kaput betenni, de hasztalan, mert a várból folytonossan lövöldöztetve a deszka kapu mielőbb forgáts szilánkokká lett, — minek következtében másnap e helyről az ördög árokba lettünk elhelyezve, itt olly fedett helyünk volt, hogy néha-néha a honvédek még játékra is vetemedtek, s nyugalmas helyünket mi is kihasználni akarván, a közeli csapszékeket meg-meg látogattuk s egy illy alkalommal boldogult édes atyámmal is találkoztam, ki tudtomon kívül mint a VII ik hadtest élelmezési biztosa kapitányi rangban már mintegy két honapóta szolgálatban volt, tőlle értesültem arról is, hogy boldogult testvérem Imre korábban már hivatalból szintén honvédnek soroztatott, s az időben mint hadnagy a pétervári várban tett szolgálatot; a viszont látás reményében atyámtól elválva a felső táborba vele többé nem találkoztam. E közben szakadatlan volt ágyúinkkal a lövöldözés, mégnem megérkeztek Komáromból a nehéz faltörő ágyúk, ezek a sashegyen felállítva már eredményes munkát végeztek, mert több ílly ágyúnak egyszerre s folyton tartott küövése következtében erőssen porzott a várnak fehérvári kapu részéni fala. Henci sem vette tréfának a dolgot Pest bombázását ő is megkezdette. Hadtestünk ekkor már közvetlen a vár falai alatt a vízi városban volt elhelyezve a Víziváros eltorlaszolt részének bevétele s a vár falainak létrákon leendő megmászása végett; zászlalyjunk a kapuczinus szerzet tulajdonát képező kettős tornyú templom térre jutott nappali tartózkodásra, innen volt alkalmunk nézni, fejünk felett a várból kiinduló bombák köríves röpködéseit s bár lehangolóan hatott bosszú vágyó keblünkre az eset, mindamellett nagy érdeklődéssel szemléltünk éjjel különösen, a midőn a bombák tüzes kanocza a levegőben őrületes gyors forgás által, a bombához hasonló nagyságú tüzes golyókat látszottak feltüntetni; — a bombázás csaknem három napig kisebb nagyobb megszakítással folyton tartott, — viszonzásul azonban nehéz ágyúink is a várnak már omladozott falát kettőzött erővel törték olyannyira, hogy a falakon már rések is támadtak s a közben hadtestünk is erősebben folytatta működését, a 23 ik zászlóalyj melynek feladata volt az eltorlaszolt vízi városrész elfoglalása már csak azért is, mert itt volt a várbeli vízvezetéket tápláló gépezet felállítva, — hatalmas támadásokat intézett a torlasz ellen, de annak megrongálásán kívül egyebet el nem érhetett, s zászlóalyjunk sem ért czélt a falak megmászásában, mert e czélból a várfalai alá hordott létrák közt egy sem volt csak olyan is mely a várfalnak felénél följebb ért, — ennek következtében honvédeink folyton tüzeltek a vár falain mutatkozott várőrségre, hogy a létrákat napközben toldozó munkások az ellenség által háborgatva ne legyenek; egy ílly alkalommal Lázár János hadnagy — később Szeged városnál útibiztos — a munkásoknak adott utasításokat végezve az utczán leszaladt s már a sarkon forduló közben a várból egy golyó találta s elesett, rögtön segítségére ugrottunk, de láttuk hogy a golyó nem őtet, hanem az oldalán loggott — vörös borral telt bádog kulacsot fúrta át, de hogy oldalához kapkodva kezét vörös nedvesnek látta, azon hitben volt hogy testét találta a golyó; — nagynehezen lehetett csak a valóról meggyőzni s akkor is csak a borát sajnálta. Megkísértették honvédeink a falra mászást még több ízben is, de a létrák alkalmatlan volta miatt mind annyiszor sikertelenül; Kmetty hadtestünk parancsnoka