A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

RIMASZOMBATI Károly: Dr. Pálfy József (1874-1944) szegedi polgármester pályafutása

városi polgárság természetesen korábban — a dualizmus idején — sem nemesi származásúakat választott önkormányzati tisztviselőinek, így nem okozott megle­petést a jogi doktorátust szerzett, polgári értelmiségi Pálfy József polgármesterré választása sem. A polgármester jogkörét az 1886.XXI. tc. határozta meg részletesen, mely sze­rint a polgármester a város első számú tisztviselője, a városi tanács elnöke, vala­mint a főispán távolléte esetén a közgyűlésé is. Állandó hatásköre majdhogynem megegyezik az alispánéval, aki a főispán mellett a szintén törvényhatósági joggal bíró megyét irányította. Eszerint vezette a közigazgatást, a tisztviselői kar főnöke volt, és intézkedett minden olyan ügyben, amely nem volt más szervek hatásköré­be utalva. A polgármester általában már megválasztása előtt, a városigazgatásban eltöltött évek során elsajátította a szükséges ismereteket, és bebizonyította rá­termettségét a méltóságra. Pálfy József például árvaszéki ülnöki, később elnöki tisztséget töltött be, számtalan bizottság és egyesület tagja vagy elnöke volt, majd Szeged országgyűlési képviselőjeként országos szinten szerzett tapasztalatokat. Megfigyelhető, hogy jó polgármesterré olyan széles látókörű tisztviselők váltak, akiknek politikai, illetőleg vezetői ambícióik mellett a városban mérvadó szemé­lyiségekkel is jó kapcsolataik voltak, azok támogatását élvezték. Bár a város első emberét mindenkoron tisztelet övezte, méltósága politikai harcok ütközőpontját képezte, amire számos városunkbeli példát találunk, akár Pálfy József esetében is. Ugyanakkor a kiegyezés után a stabil politikai légkörben a polgármester hely­zete megszilárdult, s ennek következtében többen hosszú ideig bírták a polgár­mesteri stallumot - Pálfy Ferenc 1872-1904 között, Lázár György 1904-1915-ig, Somogyi Szüveszter 1915-1934 között, Pálfy József pedig 1934-1944-ig regnált —, s ez nemcsak a korabeli Szegedre jellemző, hanem más törvényhatósági jogú városokra is. A törvényhatósági törvények (1870:XLII. és 1886.XXI. tc.) a törvényhatóságo­kat fokozott kormányellenőrzés alá helyezték. 1 A megyékhez hasonlóan a városok fölé is főispánokat helyeztek, melyek a kormánytól — azon belül a belügyminisz­tertől — függtek. A fenti törvénycikkek szerint a főispán a közgyűlés elnöke, a tisztviselők ellen fegyelmi vizsgálatot rendelhetett el, a fegyelmi választmánynak pedig szintén ő töltötte be az elnöki tisztjét. A főispán ellenőrizte az önkormány­zat egészét, mivel azonban a törvényhatósági és az állami szervek tevékenységé­nek összehangolását egyedül nem érhette el, ezért Tisza Kálmán belügyminiszter javaslatára az 1876.VI. tc. a főispán elnökletével létrehozta az ún. közigazgatási bizottságot. Mindezek ellenére a fenti központosítás nem igazán érintette a város belső ügyeit, a városfejlesztést és a kulturális ügyeket (legalábbis közvetlenül), melyek továbbra is a polgármester és a város irányítása alatt maradtak, ugyanakkor raci­onalizálta a közigazgatást, gyorsította az ügyintézést. 1 Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, 1995. 346-347. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom