A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

LENGYEL András: Bencsik Béla szegedi habilitációja

nyomán megnyugtató megoldáshoz tudná juttatni ezt a rendkívül nehéz kérdést. Vizsgálódott azon túl a relációk elmélete terén, valamint különösen érdekelték a logikai-matematikai paradoxonok (ebben a tárgykörben mozgott doktori értekezése is), valamint az igazság formai szerkezete, továbbá az abszolút és relatív azonosság és a dolgok fennállásának kérdései. Mindezek azt mutatják, hogy BENCSIK nem riad vissza a legnehezebb kérdésektől és ha elfogadható megoldáshoz nem jut is bennünk, logikai képességének számtalan tanújelét adja, mert a problémákkal való birkózása nagyon sok érdekes és megfontolásra érdemes szempontot vet föl, amelyek talán a jövőben közelebb viszik őt ezeknek a kérdéseknek sikerültebb megoldásához. Én tulajdonkép[p]eni értékét ép[p]en abban látom, hogy szakadatlanul újra, meg újra gondolja kérdéseit és megvan benne az a filozófiai alapösztön, hogy soha sem látja a megoldást véglegesnek, hanem állandóan mélyebbre és mélyebbre igyekszik ásni, hogy a megoldatlan kérdéseknek valóban a gyökerükhöz tudjon férkőzni. Füozófiai fejlődésének egyik figyelemreméltó tanújele „A megismerés" címen 1939-ben megjelent könyve, melynek anyaga a következőkből alakul: 1. Kimutatja, hogy az emberei megismerés elméletén belül, vagy ennél az elméletnél csak részben általánosabb, vagy csak az emberi megismerés mintájára általánosított elméleteken belül, nem oldható meg a megismerés objektív vagy relatív voltának kérdése, sem az ismeret érvényének kérdései, sem a megismerés határainak kérdései, mert mindezen kérdések megoldása az emberi megismerés törvényein, illetőleg azoknak részleges általánosításán túllévő (részben az emberi megismerés törvényeinél általánosabb, részben azoktól eltérő) törvényszerűségek ismeretét teszi fel. A fenti kérdések csak akkor oldhatók meg, ha megvizsgáljuk a különféle megismerők megismerésének eltéréseit, az általuk megismerhető dolgok rendszereinek eltéréseit, valamint mindezek összefüggéseit. A relativizmus lehetősége, tudniillik az, hogy az embertől különböző megismerők más és másképpen ismerhetnek meg, szükségessé teszi e másszerűség problémájának megoldása végett a lehetséges megismerők és megismerésük lehető legáltalánosabb vizsgálatát. 2. Ebből kifolyólag elmélete nem az emberi megismerésből indul ki és nem azt egyetemesíti, mint az eddigi elméletek, hanem fordítva, a megismerés általános törvényeit keresi és azokat alkalmazza a sajátos emberi megismerésre, valamint az állati megismerésre is. 3. Elmélete ezért nem valamely sajátos megismerés törvényeinek hipotetikus általánosítása, hanem a megismerés legáltalánosabb fogalmából kiinduló, apriori, logikailag szükségkép[p]i, analitikus tételekre építő ismeretelmélet. 4. Az elmélet nem két közvetve adott dolognak, a megismerő és a magánvaló tárgy viszonyának valamely hipotetikus értelmezéséből indul ki, hanem a közvetlenül és közvetve adott dolgok viszonyára vonatkozó logikailag szükségkép[p]i, analitikus tételekből. 5. Ezért ebben az elméletben a megismerőre és az ismereti tárgyra vonatkozó adekvációs kérdések visszavezethetők a megismerő számára közvetlen és közvetett dolgok közvetettségi viszonyainak kérdéseire. Ezáltal kiderült, hogy az adekváció a megismerés elméletnek nem alapproblémája, és hogy az adekváció kérdése az emberi megismerés elméletén belül, vagy annak részleges általánosításán belül