A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

KATKÓNÉ BAGI Éva: Pusztaszeri néptanítók

1957-ben új tanítót kapott a Szárnyékhalmi iskola. Varga Jánost a maga 19 évével nehéz volt megkülönböztetni a többi kamasz közül. A falu ekkorra már túl volt a legnagyobb megpróbáltatásokon. Termelőszövetkezetekben dolgozva lassú gyarapodásnak indultak, az embereknek már nem a mindennapi kenyér megszerzése volt a legnagyobb gondjuk. Természetesnek tartották, hogy a gyerekek iskolába jártak és a jó tanuló szülei tekintélyét emelte. A nép száján hamar Kistanító vagy Tanító bácsi ebben a fellendülő szakaszban kezdett dolgozni. Az első években biciküvel, földúton tette meg nap mint nap a 12 km-es utat míg megkapta az iskola szolgálati lakását. Családot nem alapított, így minden idejét a gyerekekre fordította. A gyereklétszám 40-60 körül stagnált ezekben az években, 4 osztály tanult egy tanteremben. (7. fotó) A tanító, óra elején kiosztotta a csendben végzendő feladatokat, majd az egyik osztálynak magyarázott, feleltetett, óra végén ellenőrizte a többi osztály munkáját. A kicsiknek is alkalmuk volt hallgatózni a nagyobbak tananyagába, gyakran a 2-3 évvel fiatalabb hamarabb tudta a választ a kérdésre, mint akinek szánták. Szünetekben zengett a környék a társas játékoktól. A téli időszakban egymást érték a rendezvények az iskolában. Énekkar, szakkörök működtek, jehnezbálakat rendeztek szerepjátékok betanulása tartotta izgalomban a gyerekeket. Az előadások nagy nézőközönség előtt folytak. A szülők összehordtak az edényeket, a főzni valót elkészítették, feltálalták, majd a tanító bácsi harmonikán húzta a talp alá valót. Ha jobbra fordult az idő közelebbi, távolabbi kirándulásokra utaztak. (8. fotó) így járt a kis csapat a Szegedi Múzeumba. Személyvonattal zarándokoltak a fővárosba, ahol egyik ámulatból a másikba estek, sokuknak az emeletes paloták, a járművek, utak is újdonságnak számítottak nem beszélve az állatkertről, vagy a vidámparkról, egyszóval kezdett kitágulni a világ a délibábhoz szokott kis emberpalánták számára. Számháborúztak a közeli erdőkben, paprikás krumplit főztek bográcsban. Minden héten fümvetítés volt az iskolában, vándor könyvtár hozta-vitte a olvasnivalót.

28 Mindenki Tanító Bácsija 1965-től az árpádhalmi iskolában tanított tovább. A Szárnyékhalmi iskolában Szabó Béla és Szabó Béláné folytatta a nevelőmunkát. 1970-ben Takó József tanító zárta be az ereje teljében levő szárnyékhalmi iskola kapuit. Az iskola azóta magányosan emlékezik fénykorára, mert közel s távol már csak az újra hódító pusztaságot megbontó facsoportok jelzik a volt tanyák nyomait. (9. fotó) Az Árpádhalmi iskolában 1979-ig folyt tanítás Varga János vezetésével, majd 127 pusztaszeri ember társadalmi munkában lebontotta az iskolát és az Opusztaszeri Emlékparkba áttelepítve, 1982 óta látogatható mint Iskolamúzeum. keztetésben nem részesültek mert hiányoztak a feltételek, de az óvoda alapítás nagy jelentőségű volt a falu életében. Kezdetben nem volt népszerű intézmény szinte külön-külön kellett könyörögni a gyerekekért, de a termelőszövetkezetek alakulása után már bizottságok döntöttek a felvételekről. 1966-tól március 1-től október 31 között biztosított napi háromszori étkezést, a közbeeső négy hónapban reggel 8-13 óráig állt a gyermekek rendelkezésére. 1969-től bővült fokozatosan két ül. három csoportossá. Az intézmény nevelési-oktatási színvonalának emelése folyamatosan növekszik. Dömsödi Jánosné Varga Mária 28 „A kirándulások, táborozások szerepe úgy épül be a gyerekek életébe, mint a tanultak élményszerű megélése. A passzív esztétikai nevelés tapasztalatokra épített tudássá és követhető példává váltak. Megbizonyosodnak arról, hogy minden szép, amit a természet alkot és a környezet stabü elemeire megtanulnak vigyázni." Vastag Aladárné