A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

KATKÓNÉ BAGI Éva: Pusztaszeri néptanítók

ta vendégül a csodált írót, akinek sikerült elérnie, ami az ő titkolt vágya volt mindig: városi környezetben megbecsült foglalkozást űzni. 22 A Jaksa családot 1941-ben a visszacsatolt Bajmokra helyezték. Keserves hábo­rús éveket töltöttek a három nemzetiség villongásai között. Folytonosan behívták katonának, végül életveszélyes körülmények közepette menekültek haza Szegvárra. Felesége szülőhelyén kiteljesedett a Móra Ferenc által megismertetett és megszere­tett gyűjtő tevékenysége, mely a Szegvári falumúzeum létét eredményezte. (6. fotó) A háború után Pusztaszeren is embert és emberséget próbáló idők jöttek. Vál­tozatlan maradt talán a nélkülözés és hogy a gyerekeket még mindig magyarul kellett tanítani írni, olvasni. A sokakban csalódott pusztaszeri népnek mindig vol­tak olyan tanítóik akikben feltétel nélkül bízhattak. 1945-ben szárnyékhalmon kezdett tanítani Iván Antal, aki hamarosan igazgató lett. 1985-ig szigorú felügye­lete alatt kiépítette a mai kor igényeinek megfelelő iskolarendszert. 23 1948-tól ta­nított itt Halász Gizella a későbbi Ivánné 2 ^ A sokoldalú tanítónő nagy empátiával hozta ki tanítványaiból a rejtett képességeket is. 1984-ig tanított, kollegái máig sok szeretettel emlegetik. Az idősebbek szíve körül melegebb lesz, ha Halas Anna kerül szóba. A későbbi Kordás Pálné 25 1949-ben jött a faluba és nem hagyta el a gyerekeket jóval túl a nyugdíjkorhatáron sem. Jelentős tanítók még Kiss Pál, Fon­tos Sándor, Brusa Ida, Mogyoró Imre, Ilosfalvi Mária. Csatáryné Babos Mária 26 ta­nárnő irodalom és történelem órái a felsőbb iskolákban továbbtanuló diákok szá­mára is egyedülálló élmény maradt, 1955-1979-ig tanított. Dömsödiné Varga Mária az óvodát vezette 1955-től nyugdíjazásáig. 22 „Én sokkal több tanyai tanítót ismerek olyant, akinek szobrot emelnék, mint akinek a kezére nem adnék gyereket. Három tanítót meg is tudok nevezni, akinek mint régész, hálával tartozom: az egyik Hock Lajos volt dorozsmai, a másik Kiss István kétegyházi, a harmadik Jaksa János pusztaszeri tanító." MÓRA 285. old. 23 „Iván Antal nyugodt, jó megfigyelő, mindenre kiterjedő figyelmű igazgató volt. Az iskola épületé­ben laktak szolgálati lakásban. Minden nap kora reggel körbejárta az épületet, időben felfedezett minden hibát és gyorsan intézkedett. A gyerekek iskolába érkezését rendszeresen az utcán figyel­te, ami fegyelmet parancsolt a gyerekeknek, sőt a nevelőknek is. Ha segítségre szorult valaki, vég­telen humanitásról adott tanúságot. Egyszerű és közvetlen ember volt, a tantestület családias kö­zösségként működött az ő igazgatósága alatt. Technikát és rajzot tanított." Gyöngyösiné Bárdos Mária 24 „...nála a gyerekek adottságuknak megfelelően teljesítettek. Gizi néni — ha a gyerekek érdekéről volt szó - fáradtságot nem ismert. Addig magyarázott, gyakoroltatott, míg meg nem értették az anyagot, fizetség nélkül korrepetálta a gyerekeket, még nyáron is jártak hozzá rendszeresen. Az új kollegákat szeretettel fogadta. Szépen rajzolt, festett, karikatúrákat készített, varrt, kézimun­kázott..." Gyöngyösiné Bárdos Mária 25 „Közvetlen magatartású, segítőkész tanítónő volt diák és kollega bizalommal fordulhatott hozzá. Élettapasztalata bölccsé tette, amit szívesen osztogatott. Nusi tanító néni hatalmas munkaerővel volt megáldva..." Gyöngyösiné Bárdos Mária 26 „Nagy tekintély a szakmában, magas szintű oktató-nevelő munkát végzett. Szakfelügyelők és szakkollegák is elismeréssel nyüatkoztak róla. Következetesen szigorú, de igazságos, érdekesen, lenyűgözően magyarázott, nála muszáj volt teljesíteni. Magyarázatai alatt együtt gondolkodásra kényszerítette a gyerekeket. Munkaidőn túl jó humorú, víg kedélyű tanárnő, de munka közben nem ismert tréfát. Az úttörőcsapat az ő vezetése alatt selyemhernyót tenyésztett és a keresett pénzből kirándultak, vagy szükséges eszközöket vásároltak. Gyöngyösiné Bárdos Mária 27 Az óvoda 1953-ban alakult egy csoporttal, de önálló épület nélkül a parti iskola egyik tantermé­ben. Első óvónő Polgár Bona volt, majd 1955-től Dömsödi Jánosné Varga Mária. A gyermekek ét-

Next

/
Oldalképek
Tartalom