A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

Ifj. LELE József: A tápairéti és a Szeged tanyai fiatalok művelődési és szórakozási alkalmai

kereskedők, nem utolsó sorban a szegedi értelmiség is részt kért és kapott Kerkai Jenő kezdeményezésében, a könnyen felismerhető és tisztes programjában: a teljes nyitottság jellemezte ezt a nemzetmentő, -emelő munkát. Kerkai Jenő legelső munkatársai voltak a szegedi tanyajárások (1935) idején: Dr. Farkas György, Nagy Töhötöm, Ugrin József, Tóth Imre, illetve a kiváló folklórkutatók: Molnár István (néptánc), és Muharai Elemér (népdal). Mindenek előtt Kerkai Jenő biciklizett ki a tanyák közé. Jeles jógazdáknál beszélgetett idősekkel és fiatalokkal, többek között a domaszéki népes Bába családdal. Heteken át járta a kiterjedt szegedi tanyavilág homoktengerét, hadd tapasztalja meg ott, közöttük, müyen fogadtatásra számíthat. Fölkereste a tanítókat, egy-egy tanyaközpont legtekintélyesebb (ez nem a gazdaságra korlátozódott, sőt, minél több nehéz sorban élő családot, személyt keresett!) személyeit, hogy olykor estébe nyúló beszélgetésekkel győződjön meg mindazon hiányos élet- és munkafeltételekről, a megélhetéssel járó gondokról, amelyeknek birtokában már bátran szólította meg őket az együttműködésre. Vüágos és érthető programját szívesen vették akár a tanítók, akár a jógazdák, és természetesen az a szegényebb és nincstelen réteg, akikért a meghirdetett program született. És bátran szólította az értelmiséget, mert látta az igényt, érezte, hogy soha ekkora szükség nem mutatkozott a szegedi tanyák népében a felemelkedésre, mint most. Ugrin Józsefet igen későn, 1990-ben ismertem meg. Véle való beszélgetésemből már csak emlékezetből idézhetek: „Engemet Szegeden jezsuitáskodó bátyám vitt el Kerkai atyához, aki akkor Szegeden, a Kálvária sugárúti jezsuita rendházban lakott, szerény, szerzetesi cellájában. Keveset beszélgettünk, nem raboltam fölöslegesen az idejét. Elmondotta, mit tervez és azt, hogy dr. Farkas Györggyel is beszélt, aki bekapcsolódik a munkába. Amikor rám nézett, az 1935. évi (azévi) naptárján lapozott, és ezt mondottta: Nos, József, akkor tehát pénteken megkezdjük a felkészítő lelkigyakorlatot a Somogyi telepen. Beszélgetésünk tárgya lesz: Krisztus akarata az emberrel, és a magyar nép felemelkedésének az útja. És mentünk Somogyi telepre, a jezsuiták tanyájára (ma Acél utca, az idősek otthona). Néhány fontosabb gondolatát jegyeztem meg: Isten a létezés realitása, hitünk valósága. A boldogság alapja a szeretet. Krisztus bizonyította, hogy újjá lehet szervezni az életet (társadalmat). A szeretet programja nem az, hogy ki eüen, hanem, hogy ki miatt. A szeretet egyetemes, de hierarciája van. Legmagasabb foka a gondoskodó szeretet. Az egyház nem egyenlő a klérussal. A vaüásos élet nem más, mint küldetés teljesítése. Szervezzük újjá életünket, és áüítsuk társadalmunkat etikai alapokra, hogy új Magyarországot adhassunk magunknak, és a vüágnak. Nos, üyen gondolatoktól tágult naponta a lelkünk, és így feltöltődve vártuk a közös tanyai misszióra való indulást. Ennek a három napnak, amíg a lelkigyakorlat tartott, lett később, dr. Farkas György által írott programja, amelyet itt Szegeden hirdettünk, éspedig országosan: a KALOT vezérkönyv. Ez a program nemcsak éles kritikája volt korunk társadalmi és szociális viszonyainak, de végrehajtási utasításában gyakorlatilag is megmutatta az utat a szebb, boldogabb jövő felé. Hangsúlyoztuk: minden intézmény, alkotás, amelyekkel gazdasági és társadalmi rendszerünk előhozakodik: az emberért van. Munkája után mindenki beletartozik a dolgozók közösségébe, de mi nem csak kötelességet, hanem jogot is akarunk lehetőségeink kikövetelésére. Halálos eüensége lelkiismeretünknek minden olyan ember, rendszer, mely testünket éhbérrel, munkauzsonnával koldusmankóra kényszeríti. Nem tűrhetjük a zsebünkben, s gyakorta a torkunkon kotorászó kezeket,