A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

Ifj. LELE József: A tápairéti és a Szeged tanyai fiatalok művelődési és szórakozási alkalmai

ban az idősek is. A zenét „a két Farkas gyerök", azaz, a korcsmáros-jógazda fiai szolgáltatták. Bálák voltak a Vitézkörben, az attól független, Porgányér-parti Olvasókörben, Uletve a pajori iskolánál, búcsú idején (a szeptemberi, úgynevezett Kisasszony napi búcsú estjén). A réti fiatalok eljártak Tápéra, Algyőre, Püspök(Maros)lelére, sőt Vásárhelyre, Makóra és Szegedre is szórakozni. Elsősorban legények, ületve olyan fiatalok - legények és lányok, akik már jegyben jártak. Főként jeles egyházi ünnepeken - karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor - megadták teljes méltóságát a kétnapos ünnepeknek: misét haügattak. Ezeken a napokon éppúgy „odaát" (a Réten), tanyai iskolákban celebrált misét a tápai pap, mint a réti búcsúk (a pajori, a kútasi, és a lebői) idején. Karácsonykor egy-két gyermekbanda eljárt betlehemezni, majd Háromkirály ózni. A lányok meg jártak pünkösdölni. Akár a fiúgyerekek, akár a lánykák, eljártak újévet köszönteni is. A verseket és az énekeket általában otthon, nagyobb testvérektől, vagy a szüleiktől tanulták a réti gyerekek. Ám a betlehemezést és a Háromkirályozást a tanítók irányításával tanulták meg. A réti családok szinte kivétel nélkül katolikusok voltak. Csupán néhány református volt, akikkel a legnagyobb megértésben éltek együtt. Nem volt ritka az együtt dolgozás, és a vegyes házasság sem. A lakodalmi szokások éppúgy azonosak voltak a tápaiakéval odaát, mint a keresztelő és a temetkezés. Keresztelőre legtöbben a tápai templomba vitték kicsinyeiket. Kevesen Püspökielére, talán ugyanannyian Algyőre; de akik Makóról, vagy Hódmezővásárhelyről kerültek a Tápairétre, azok az anyahelyen ejtették meg ezeket a dolgokat. Vagyis, a keresztelést, a házasságkötést, ületve a temetést. Természetes, hogy mind őrzött az anyahely hagyományos szokásaiból is, de ha Tápén ejtődtek meg, azért mégiscsak a tápai szokások szerint történt minden. Ez főképp az 1930-as évektől figyelhető meg. A fiatalság szórakozási alkalmai már az iskolákban megkezdődtek, ugyanott nyüott mód a művelődésre is. Szórakozásnak vehető, hogy sok játékot, ületve játszást sajátítot> tak el az iskolában, ugyanott a játékok: csuhé - és csutkababák, bodzafapuskák, - furulyák, nyüak és íjak (persze csak játékszerekként), de nagy élvezettel rúgtak a kisebb-nagyobb rongylaptát is. És nemcsak a fiúk, hanem a lányok is. Ok azonban elsősorban a szőrlapta dobálást élvezték. Körben állva dobálták egymásnak, s aki nem kapta el, az kiesett, mondjuk tíz percre. Aztán megint beállhatott. Hogy hol mérték az időt? A saját árnyékuk vonulásán. Ugyanis a tanyai gyerekek, mint jószüleik, szinte hajszálpontosan megérezték az időt, nem kevésbé az időjárás változását is. Az iskolában színjátszó csoportok működtek. A színdarabokat a tanítók szerezték be, ugyanők tanították. Volt tanító, nem egy, aki maga is írt népszínművet. Általában a humoros játékokat szerették, legfőképpen azokat, amelyekben dalok is voltak. Színre vitték a Bort, a Borjút, a Disznótort, a Vén bakancsos fia, a huszárt, a Piros bugyellárist, a Cigányt, a Sári bírót, A Csókos huszárt és igen sok apró vülámjelenetet, amelyekkel a mindig zsúfolásig megtelt iskolatermekben szorongó tanyaiakat szórakoztatták. A Tápairét tanyai színjátszói eljártak előadásaik bemutatására Püspöklelére, a Vitéztelep (a mai Rákóczi telep) pedig áüandó „vendégszereplési helyükké" lett. Jelentősebb ünnepnapokon - Péter és Pál apostolok napján, pünkösdkor - nagy tömeget vonzó előadásokat tartottak a Vitézkörben, az Olvasókörben, a lebői bálteremben, és természetesen a pajori iskola mellett felállított szabadtéri színpadon is. Március 15-e,