A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

MURÁDIN Jenő: Vágó Gábor (1894-1968)

Szegeden végül szakmát tanult. Mint rendkívüli kézügyességet mutató, kiskorától szenvedélyesen fúró-faragó gyermeket a gyakorlati pálya felé irányították. így iratkozott be az 1894-ben alakult szegedi fa- és fémipari szakiskolába, mely tanulmányai idején, 1908-tól állami felső ipariskolává lépett elő. A fémipari szakon végzett, s mint egy későbbi följegyzés megerősíti a műlakatos és vasöntő szakmában nyert képesítést. Bár ennél többre vágyott, Fadrusz pályája lelkesítette, a mostoha körülmények jóidőre szárnyát szegték. Családjuk fönntartásának gondja nehezedett reá. Csak később, a világháború kitörésének évében tett kísérletet arra, hogy művészeti tanulmányokat folytasson. Pályáját, miként nemzedéktársaiét is, a háború történelmi sorsfordulója határozta meg. 1915 és 1917 között frontharcosként szolgált az orosz, ületve olasz harctereken. Négy sebesüléssel, idegösszeroppanmással, voltaképp rokkantán tért haza. Utolsó sebesülése az olasz fronton majdnem végzetes volt. Mint ezt a tragikus epizódot sokszor elmesélte, egy ellenséges támadás során aknatölcsérbe temette a robbanás. Fejsérülése meüett, a robbanás gázai emlékezet-kihagyással súlyosbították állapotát. Alig volt remény a fölgyógyulására; az orvosok lemondtak róla. Fölépülését maga is csodaszerű gyógyulásnak tekintette, s ez hitében, vallásos érzületében életre szólóan megerősítette. Leszerelése után rövid ideig Szegeden és Pesten élt, majd átköltözött Kolozsvárra. Talán a forradalmi idők miatt keresett magának nyugalmasabb helyet. Az 1919-es év decemberében telepedett meg Erdélyben, s ott a megélhetését biztosító vállalkozásba fogott. Vas- és bronzöntő műhelyét a város nyugati peremnegyedében, a Monostoron nyitotta meg. Fémmunkákat és domborműveket öntött ebben a kis műhelyben, mindent, amire megrendelést kapott. Mintegy öt évnek kellett eltelnie, hogy tökéletesen bírt technikai ismeretekkel művészi munkák megalkotására gondolhatott. Házasságkötése, majd váratlan megrendelések hoztak életébe minőségi változást. Az 1924-es év elején (január 3-án) Vágó feleségül vette Berényi Margitot, a művészpályán már haladást mutató festőnőt. A bánsági származású Berényi Margit (szül. Lúgoson, 1900. december 1-én) Ács Ferenc és Papp Sándor színvonalas kolozsvári magániskolájában tanult. Onnan Nagybányára ment, ahol 1923-ban Thorma János és Réti István irányításával a kolónia szabadiskolájában dolgozott. Harmonikus házasságuk, a két embert egymáshoz fűző igaz és mély szeretet mindkettejük pályáját ösztönző erővel kibontakozni segítette. Az asszony fölismerte férje tehetségét, többre hivatottságát. Biztatta a tanulásra, bátorította első próbálkozásait. így vállalkozott Vágó első szobrának, egy önálló kompozíciós műnek az elkészítésére. Az Üvegfúvók háromalakos szoborcsoportja 1924-ben egy pályázatra készült, s utóbb Jászberénybe került. Még ugyanabban az évben egy Szatmár megyei plébános rendelt nála szobrot. A határ menti Mezőfény római katolikus, „sváb" temploma számára kellett megmintáznia Szent Annát a gyermek Máriával. Műhelye szomszédságában, a Monostori úti római katolikus templom számára még az évben készítette el Szent József a kis Jézussal című egészalakos szobrát. Ettől kezdve, bárhol is élt, a megrendelésekből soha sem fogyott ki. A vüágháború pusztítása után az ágyúöntésre föláldozott harangok helyébe újakat öntettek, s a temp2 (pjb.) [P.Jánossy Béla]: Egy erdélyi szobrász munkái. A Hírnök [Kolozsvár], 1929. 2.sz. 3 RÉTI István: A nagybányai művésztelep. Bp. 1994., 174.1.