A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

LAKATOS Pál – ORBÁN Imre: Egyházlátogatás a makói Szent István-plébánián (1835-ben és 1859-ben)

Makón lett lepecsételve 1834. október 31-én. Róka József PH. alesperes és makói plébá­nos, Szilágyhi Sándor PH. a csanádi püspöki javak gondozó fiskálisa. N. N. P. Makó város bírái PH. Tézsla Istvány gondnok PH. VII. A MAKÓI TEMPLOMBAN ÉRVÉNYBEN LÉVŐ ISTEN-TISZTELETEK RENDJÉT TARTALMAZÓ UTASÍTÁS. Advent első vasárnapján reggel az első hajnali harangszó öt órakor van, a második pedig fél hatkor. A hat órai harangszóra kezdik énekelni a Roráte misét egészen a prefációig, innen egészen az úrfölmutatás utánig olvasva mutattatják be, eközben a nép az ezen időszaknak megfelelő himnusszal fejezi ki hódolatát. A pap a mise utolsó evangéliuma után fölolvassa magyarul az aznapi evangéliumot. Ezután, miközben a pap az oltár közepe előtt térdel, a kántor előimádkozása mellett elvégzik az angyali üdvözletet, és ugyanezen al­kalommal a toronyban is jel adatik ezen angyali üdvözlet elmondására. - Fél kilenckor van a beszédre és éneklésre hívó első harangszó. Ekkor a másik pap egy csendes misét mond, melyen részt vesznek a helyőrségi katonák és az iskolás gyermekek, akik a misén énekelnek. Kilenc órakor van a második harangszó, s végül fél tízkor a beharangozás és az orgonánál való kántori előéneklés mellett a „ Veni Sancte" himnusz. A beszéd befejeztével énekes misét mondanak, melyen a hívő nép jámbor és az időszaknak megfelelő himnuszokat énekel. ­Délután a három órai harangszó után van a katekézis Láng János műve alapján, majd a lorettói litánia az időszaknak megfelelő antifonával, és végül a nép számára cibóriummal áldás adatik. Advent második vasárnapján, mint Advent első vasárnapján. A Boldogságos Szűz Mária fogantatásának ünnepén 53 éppen így, csak annyiban más, hogy délután a katekézis és a litánia helyett vesperát mondanak. Advent harmadik és negyedik vasárnapján éppen úgy, mint Advent első vasárnapján. Urunk, Jézus Krisztus születésének ünnepén 54 Előző nap vespera van. Éjfélkor ennek az időnek az első ünnepi miséjét éneklik, és a végén hazai nyelven fölolvassák az evangéliu­mot, amely arra a napra első evangéliumként van kijelölve. Hajnali hat órakor ezen nap­nak második, hajnali miséjét csendesen mutatják be, a kántor azonban a néppel együtt az időszaknak megfelelő himnuszt énekel. Ennek a misének a végén, a nép számára fölolvas­sák a napi második evangéliumot, s ezután a kántor előimádkozása mellett, mint Advent első vasárnapján, elmondják az Angyali üdvözletet. Fél tízkor szentbeszéd, ezután Oltári­szentség kitétele mellett énekes mise van. Délután a „Magnificat"-nál valamennyi mellékol­táron való gyertyagyújtás mellett vesperát mondanak. Szent István első vértanú ünnepén 55 a csendes hajnali misét hét órakor tartják. Ennek a végén fölolvassák az evangéliumot, s a többi úgy történik, ahogy Advent első vasárnapján, délután azonban vespera van. 52 Jegyzeteinkben megadjuk az ünnepek napját és azokat a megnevezéseket, melyeket maga Lonovics Jó­zsef püspök használt a „Népszerű egyházi archeológia MII." (Pest, 1865.) c. munkájában. „Advent", a karácsony előtti négy hét, melyben négy vasárnap van. 53 „Boldogasszony fogantatása" december 8. 54 „Karácsony" december 25. 55 Sz. István első mártír" december 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom