A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)
MARJANUCZ László: Szeged társadalma és népességfejlődése a 18-19. században
kerültek ki, akiknek az elvándorlása jogos szociális ítélet volt, ám jelentős mértékben apasztotta a népességemelkedés forrásait. Míg 1880-1890. között 11899 fő tényleges szaporulatot lehetett regisztrálni, s ebből 7623 esett természetes szaporodásra, 4271 pedig betelepülés eredménye volt, addig a következő dekád azonos szerkezeti megoszlásban az alábbi képet mutatta: tényleges gyarapodás: 14701 fő, ebből természetes szaporodás: 8206 fő; vándorlási különbözet: 6495. Világosan látszik, hogy a népességnövekedés belső faktora, a természetes szaporodás megtorpant, tért vesztett a gyarapodás külső forrásaival szemben. Nemcsak arról volt szó, hogy a polgári kultúra által befolyásolt demográfiai magatartás másképp viszonyult a családalapításhoz, hogy a család üzemszervezeti funkciójának megszűnésével magánéleti mérlegelés tárgya lett a gyermeknemzés, hanem főként arról, hogy a lakosságszám alakulásában egyre nagyobb szerepet játszott Szeged urbanizációs szükséglete. Csupán a MÁV és igazságszolgáltatás tisztviselői igénye 800 betelepülő család egzisztenciáját biztosította. Az oktatással és neveléssel szemben támaszott egyre jelentősebb követelmények 400 értelmiségi családnak adtak kenyérkereső foglalkozást. 300 olyan családfőről tudunk, akik a szellemi foglalkozások (újságírás, ügyvédség, magántisztviselő, színészet stb.) egyéb ágaiban találtak megélhetést. Mindenesetre a népességfejlődés belső szerkezetének módosulása fontos társadalmi momentumot tartalmazott: Szeged népességnövekedése folyamatos, a szaporodás szinttartó ütemén belül jelentős, az urbanizáció kiváltotta külső erőforrások szerepe. Ugyanakkor e külső demográfiai tényezők szegedi megjelenése a polgári kultúra, közszolgáltatás és gazdaság értelmiségi szükségletére vezethető vissza. Az 1900. évi népszámlálás eredménye pszichológiai jelentőségű volt a város számára. Hivatalosan is igazolást nyert az a korábbi sejtés, hogy Szeged átlépi a 100 000-es határt, s ezzel Budapest után a második legnagyobb lélekszámú városa lett az országnak. Rajtuk kívül egyetlen más város sem mondhatott magának 100 000-es nagyságú lakosságot 1900-ban. Kassa, Kecskemét, Debrecen és Szeged népmozgalmi adatainak egybevetéséből kitűnik, hogy az utolsó népszámlálási időszakban elért szaporodási ráta Szeged esetében nemcsak abszolút mutatóit tekintve múlta felül a többi városét, hanem eltért az a növekedés szerkezetében is. 39 Más arányban növelte lakosságának létszámát természetes szaporodásból Kecskemét, Debrecen és más arányokban Szeged. Utóbbi növekedésében sokkal erőteljesebb a pozitív vándorlási különbözetből adódó demográfiai impulzus. Magyar viszonyok közepette Szegedet föltétlen a nagy városok kategóriájába sorolhatjuk a fenti népességi tulajdonságok alapján. De a történeti demográfia nyugati kutatási eredményei is megerősítenek bennünket abban, hogy ott, ahol már 100 000 ember koncentrálódott, adott az önfenntartó növekedés belső népmozgalmi ereje. 40 Természetesen erősen ki kell hangsúlyoznunk, hogy a létszám önmagában csak mennyiségi mutató. De még ezen látszólag külső, alaki feltétel is tartalmazhat szociológiai buktatókat. 38 A népességnövekedés ritmusának megállapításához használtuk a Magyar Statisztikai Közlemények táblás kimutatásait. így az 1880 (I. 17. p.), az 1890. I. 15-17. p. az 1900. fúj sorozat 5. köt. I. rész 50-51. p.) az 1910 (XJj sorozat 46. köt. 6. p.) népszámlálások adatait. 39 A demográfiai növekedés okait népesedési törvényszerűségek alapján elemzi Kováts Zoltán már idézett két tanulmánya. 40 KÖLLMANN, W.: Bevölkerung in der Industriellen Revolution. Göttingen, 1974.
