A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

MAROSVÁRI Attila: Iparoktatás Makón 1945 és 1956 között

A feszített népgazdasági tervből szükségszerűen következett, hogy a képzés legfőbb elve 1950 után a gyorsítás lett. Ez nemcsak azt eredményezte, hogy - főként toborzás útján - egyre több tanulót iskoláztak be, hanem azt is, hogy az oktatás színvonalnövekedése - többek között az 1950. január 8-i minisztertanácsi határozat értelmében leszállított tanulóidő miatt - nem állt arányban a beiskolázással és a terv követelményeivel. A mennyiségi növekedés, a képzésben is megjelenő torzult versenyszellem (a verseny az iskolai munka minden területét áthatotta, s nemcsak a tanulók, hanem a „Nevelj jobban'-mozgalom révén a tanárok és mesterek munkáját is motiválta) figyelmen kívül hagyta a minőségi mutatókat. Ennek negatív hatását csak fokozta, hogy a tanulók tömeges képzésének igénye miatt jó néhány, az oktatás színvonalát biztosítani kívánó intézkedést figyelmen kivül hagytak. Nem tartották be az 1949. évi IV. törvény előírását, amely a fölvehető tanulók szükséges iskolai végzettségéről intézkedett, továbbá a miniszteri rendeletben előírt felvételi vizsgáktól is eltekintettek.

79 Mindez oda vezetett, hogy „az elméleti és gyakorlati oktatás színvonala elmaradt a várttól és a ténylegesen indokolttól."

80 Ezeknek a hiányosságoknak a többségét 1952—53—tói az MTH vezetése is észlelte, ezt a korabeli dokumentumok is tükrözik. Egy 1953. július 1-i MTH jegyzőkönyvben például az alábbiak olvashatók: „Szakképzésünk még nincs az ötéves terv által előírt színvonalon. Ennek az elmaradásnak legfőbb oka, hogy a tanműhelyoktatóink elméleti és gyakorlati, szakmai és politikai, valamint pedagógiai felkészültsége gyenge. Elavult, sablonos, gyakran kisipari módszer szerint oktatnak. Munkájuk bizonytalan, nem céltudatos, kevésbé jelentős területre szorítkozik, nevelő hatása csekély."

81 A hibák kijavítására és a hiányosságok megszüntetésére azonban ekkor nem kerülhetett sor, hiszen e jelenségek szükségszerűen következtek a voluntarista gazdaságpolitikai koncepció és gyakorlat által meghatározott képzési struktúrából. Ez eredményezte azt a visszás helyzetet, hogy a többnyire munkaerőhiánnyal küszködő vállalatok nagy része egyáltalán nem vette szívesen, hogy iparitanuló-képzéssel kell foglalkoznia. Számukra - a tervgazdálkodás követelményei miatt - az volt a lényeges, hogy minél több azonnal munkába állítható munkaerőhöz jussanak. Joggal írja ezért a középfokú szakoktatás 19491956 közötti átalakulásáról szóló tanulmányában Darvas Péter és Gyekiczky Tamás: „Az üzemek számára - mivel a tanulókkal való minden kísérletezés gazdaságilag életveszélyes lett volna - kifizetődőbb volt, ha a tanulók segédmunkát, anyagmozgatást, takarítást végeztek, ezekre amúgy sem jutott kapacitás. A tanulókat saját gazdasági-termelési érdekeik szerint foglalkoztatták, erre kényszerítette őket termelési kapacitásuk maximális igénybevétele. A vállalati érdek-