A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

MARJANUCZ László: A szegedi zsidó polgárság műértékeinek sorsa a deportálások idején

nyújtás esete. A nem elsősegélyért zsidó orvoshoz folyamodó beteg gyógyítása tilos volt, sőt a doktor és páciense is büntetést kapott érte. ha kiderült.

33 Ezek, s a kereszténység igazolását megnehezítő egyházi intézkedések (egy hónapos hitoktatás 3 hónapra emelése, a belső meggyőződés megállapításának előírása) az emberellenes eszmék gyakorlati megvalósításának konkrét állomásait jelentették. A közvélemény többségét azonban a zsidó (főként ingó) vagyon ún. szociális szempontok szerinti szétosztása érdekelte. Sokan érezték úgy, hogy a nem is árverésen megszerezhető, hanem csak az úgy ingyen juttatott idegen vagyontárgyak eltulajdonításával történelmi igazságtalanságot orvosolnak, a könnyen jött bútor, ruha. esetleg ház eddig megoldhatatlan helyzeteket rendez, soha nem remélt anyagi-társadalmi biztonsághoz vezet.

34 Nyilván kevés embernek fordulhatott meg az agyában, hogy nem lehet stabilnak tekinteni azt a szociális rendet, mely a közönséges tudatban első helyen nyilvántartott vagyoni egyenlőtlenséget antihumánus, tehát keresztényi értelemben vett bűnös programmal kívánja egyensúlyozni. A sérelmesnek tartott helyzet megszüntetése miatt érzett történelmi jóvátétel mámorában kevesen sejtették, hogy a szociális egyenlőség szimbólumaként odavetett konc egyben az emberi szabadság száműzését is jelentette. Ehhez képest pusztán az egyéni életérzés és a tömeg szociálpszichológiai állapotának tüneti kezelését jelentette Szeged város Közellátási Hivatalának a tevékenysége, melynek során a zsidóknál talált élelmiszerkészleteket és tartós fogyasztási cikkeket osztotta szét. Először a „romlandó vagyontárgyakat" (élelmiszer, liszt, zsír, burgonya stb.) kiosztását tervezték, majd a sokak által igényelt zsidó tulajdonból származó bútorok és berendezési tárgyak kerültek sorra.

35 Előbb azonban el kellett végezni a „zsákmány" számbavételét, ami rendőrségi, pénzügyi és városi emberekből álló bizottság feladata volt. Az egész akció megyei megszervezésééit Magyary-Kossa Aladár főispán, míg kormányszinten Túrvölgyi miniszteri biztos volt a felelős. A tapintatosan „letétbe helyezett"-nek minősített tárgyakat több szempont szerint csoportosíthatjuk. Kézenfekvő a származási hely szerinti tagolás. Ebből a szempontból szegedi, makói és hódmezővásárhelyi együttesre osztható a begyűjtött anyag. Van egy ennél érdekesebb osztályozási elv, mely családonként, s ezen belül műfajonként részletezi a volt tulajdonos birtokában található műtárgyakat és egyéb értéktárgyakat. Ezt a módszert sajnos csak Szeged esetében tudjuk alkalmazni, mert a másik két város regisztráló szempontja egy összesített műtárgy-névjegyzék elkészítése volt, melyet nem családonként, hanem műfajonként állítottak össze. Ilyen értelemben a két vidéki leltár információszegényebb, hisz épp a család vagyoni állapotát jobban mutató teljeskörű feljegyzések hiányoznak.