A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

MARJANUCZ László: A szegedi zsidó polgárság műértékeinek sorsa a deportálások idején

bizonyítható történeti valóság, hogy a szegedi zsidóság nemhogy ellenállt a város magyarosító hatásának, hanem valósággal elébe ment. Népmozgalmi adatok és családi emlékek egyaránt igazolják, hogy a városban megtelepült zsidóság koherens, asszimilált városi polgárközösscgnek fogható fel, kik között a „beszivárgott külföldi zsidó" fogalma a századordulótól már ismeretlen volt. Szeged délvidéki regionális vezetőszerepét gazdasági-kereskedelmi értelemben kétségkívül a zsidó városi polgárság alapozta meg, illetve tette vitathatatlanná a polgári fejlődés korában. Most ezt a zsidóságot kívánták adminisztratív úton gettótársadalomba szervezni. A Szegedi Zsidó Tanács hiába emlékeztetett a város fejlesztésében szerzett zsidó érdemekre, humanizmust, s nagyobb megértést remélve, részt kellett, hogy vállaljon a zsidók gettóba költöztetéséből. 1944. június 15-ig befejeződött a zsidó lakosság „összeköltöztetése", azaz gettóba zárása, amivel gyakorlatilag megszűnt a zsidó és keresztény emberek közötti mindennemű fizikai érintkezés, ezzel megindult a humanizmus karanténba zárása is. Igaz, volt néhány zsidó személy, akit a belügyminiszter mentesített a gettóba költözés alól (pl. Purjesz Béla, Rusznyák István, Riesz Frigyes, és Sík Sándor egyetemi tanárok), de a zsidóság tömegei számára megszűntek a normális emberi élet lehetőségei. Sőt, elvi mentesítésük ellenére az egyetemi tanári kar említett személyeit is gyűjtőtáborba vitték, majd onnan Ausztriába szállították, ahol végül is a Belügyminisztérium írásos parancsa utolérte őket, s valamennyiüket visszahozták.

10 Az 1600/1944. sz. kormányrendeletben foglalt vagyonbejelentési kötelezettség a családi vagyon hatósági felmérésének első lépcsője volt. Súlyos felelősségre vonás terhelte mindazokat, akik elfelejtették a Szegedi Pénzügyi Igazgatóság főnökének bejelenteni, milyen ingóságok fölött rendelkeztek. A szinte mindenre kiterjedő hatósági begyűjtés eredményeként pl. annyi bútort sikerült felhalmozni, hogy az elhelyezésre kiutalt raktárhelyiségek már nem tudtak többet befogadni, újabb raktárakról kellett gondoskodni. Míg a bútorokat a Bocskay utcában található Landesberg-féle raktárban helyezték el, a zsidóktól elszedett nagy mennyiségű textilanyagot (ágy- és ruhanemű) a téglagyári gyüjtőtáborban tárolták. Hamarosan „enyhültek" a raktározási gondok, mert e problémák pokoli megoldásaként 1944. június25-én elkezdődött a szegedi zsidók deportálása. A helyi Zsidó Tanács által kimutatott 3827 zsidó közül a gettóban alakult ideiglenes bizottságok segítségével 3095 személyt szállítottak el zárt körzetből és különböző zsidó házakból a rókusi állomás melletti gyűjtőtáborba. A június 25-én indított vonatszerelvények a végső megsemmisülés felé, Auswitzba vitték az állatok módjára