A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

ZOMBORI István: Egy írástudó szegedi parasztpolgár a 20. század elejéről

„Naplója" 1915. dec. 19-én kezdi írni a kis kockás füzetet.

9 Röviden áttekinti a behívása, 1914. júl. 29-e óta eltelt időszakot. Az 5. honvédezredhez hívták be népfölkelő honvédként. Már másnaptól kezdve a szegedi tiszai vasúti hídőrséghez került, ahol 16 hónapot töltött el. Szomorú képet fest magáról és társairól. Egyenruhájuk nem volt, saját ruhájukat viselték, nyáron mezítláb, vagy papucsban. Manlicher puskákat kaptak, de szíj nem volt hozzájuk, így zsinóron viselték. Később, amikor a háború Szerbia ellen fokozódott, kb. egy hónapra egyenruhát is kaptak, de aztán elvették, mint ahogy a Manlichereket is lecserélték, és régi típusú, Vrendl-féle puskákat adtak nekik. De később még ezeknek a szuronyait is elvették tőlük. Bár sok nehézséget okozott az állandó őrség, tisztában volt vele, hogy ők a szerencsések közé tartoznak, hiszen akik a frontra kerültek - barátai, sógorai, rokonai - sorra elestek, súlyosan megsebesültek, vagy járványban megbetegedtek. Igaz, ő maga sem menekült meg a betegségektől, mert 1915. decemberében, amikor leváltották őket, az orvos trachomát állapított meg nála. Úgy vélte, a hídnál eltöltött állandó, feszített figyelés gyöngítette le a szemét, és így kórházba került. De örült, hogy legalább családja közelében volt, néha érintkezhettek is, és elég jó ellátást kaptak. Igaz, a háború előrehaladtával állandóan csökkentették a létszámot. Elöljáróiról megértő, elismerő hangon nyilatkozik. Ő maga nem törekedett előre lépni a ranglétrán, sőt, amikor elő akarták léptetni, nem fogadta el az őrvezetőséget. A háborúval kapcsolatos véleményét tárgyilagosan, az egyszerű emberek becsületességével fogalmazta meg, a kórházban töltött nyomott hangulatú 1915-ös karácsony, ill. újév kapcsán: „A szegedi kórházba ért az új év, ha az elmúlt év rettenetes eseményeit nézzük és e szörnyű világháborúból még semmi útját nem látjuk a kibontakozásnak, valami fásult közönyei vegyük az 1916-nak a megjelenését és a múlt év elején a háború roszabb esélyei közelebb áltak hozzánk mint most, amikor a mi valamint a velünk szövetséges hatalmak fegyverei mindenütt diadalmasan állanak, azomban a retenetes vér és anyagi áldozat minden művelt embert fájó érzéssel tölt el a rettenetes pusztulás, és a sok özvegynek árvának a jaj szava láttára nekünk magyaroknak azomban nemcsak becsületbeli hanem nemzeti létkérdésünk is hogy a háborút szövetségeseinkkel együtt, ha élünk ha halunk végig küzdjük." 1916 elején Pécsre vitték és ott a városon kívül egy sátortáborban helyezték el. Nyilvánvaló, hogy a naplóíráshoz azért fogott, mert a kórházban erre volt ideje, és akkor visszamenőleg írta a történteket, megerősíteni látszik ezt az is, hogy a legközelebbi bejegyzés kelte 1916. június 1. Ekkor ismét beszámol a fél év