A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Adattár - Szelesi Zoltán: Csáky József szegedi levelei

Szóval adnak egy kis kezelési módot otthonra. Persze nem vizsgálnak meg. Ki? Dolgoznom nem lesz szabad. De mivel úgyis csak az emlékirataimnak szentelem az időmet, azt lehet. És néha-néha egy orvos is eljön. A lányom mellettem lesz, de őrá nem nagyon számíthatok, az evést és más apró dolgokat kivéve. A fontos a szív kérdés. Itt azt mondják, hogy kezd lassulni, de itt minden megvan ahhoz, hogy gyógyítsák. Hidasiék sűrűn jönnek és jönni fognak, ha otthon leszek. Légy szíves, ha lehet, értesíts egy pár embert az állapotomról (Bajomi-Lázár!), nehogy azt gondolják, hogy hanyag vagyok. írj továbbra is a rendes lakás-címemre, mert mondom, nem tudom meddig maradok itt. Sok jó barátsággal Csáky 58 Kedves Szelesi 67. III. 1. Utóbbi leveledben nagyon jóleső optimizmussal írsz a betegségemről. Sajnos a tény más! Óh nagyon is más. Itthon vagyok, de nagyon betegen. Teljesen legyöngültem, enni, aludni alig tudok. Persze folyton fekszem. Rég nem láttam az eget. Az orvos jön. Ad orvosságot és „tanácsokat". Egy jó orvos, barátom. Mit tehet mást? Megkaptam a szép „Tiszatáj" folyóiratot és a cikket az én fényképemmel. De nem értelek. Mi soha nem ebédeltünk a műtermemben, hanem egy jó vendéglőben Paris legjobb negyedében. Bevallom, kedves Zoltán, ezt nem szeretem. Mi van Gizivel. Ő azt sem tudja, hogy beteg vagyok. De írásra nincs erőm. Sok jó barátsággal Csáky 59 Kedves Szelesi 67. III. 23. Nem kell nagyon komolyan venni az én megjegyzésemet a „műtermem ebédjét" illetően (amiről nekem fogalmam sincs). Az ilyesminek nem kell zavarnia jó megértésünket. Ezért írok neked elég gyorsan bár az írásomból látod, hogy az egészségem távolról sem jött vissza. Ezelőtt egy héttel a szívverésem meglassult. De pár nap óta újra gyorsan ver. Az orvosom nem tud mást tenni, mint folytatni a kezelésemet tovább, úgy mint eddig. Persze, akik távol vannak nem érthetik meg, hogy voltaképpen milyen fontosságú betegségről van szó. Csak annyit mondhatok, hogy egy hete az orvosom nagyon megijedt. Attól félt, hogy vissza kell mennem a kórházba, de ezúttal a „sebészeti" osztályra, ami nem kis dolog. Szóval minden megy tovább, mint azelőtt és semmi jobbat nem írhatok. Majd meglátjuk! Aki megharagudott, az Gizike volt. Micsoda nagy gyerek kora dacára! Ugyanis írt nekem kissé megsértődve, hogy már régen visszament Jugoszláviából és én nem írtam 216