A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 2. (Szeged, 1999)

Kisebb közlemények - Apró Ferenc: Heller Ödön levelei Domokos Lászlóhoz

munkám után mindig annyi ostoba utam volt, hogy a magam élvezetére igazán nem volt időm. Nem volt módomban még az iránt sem kérdést intézni hozzád, hogy az elmúlt vasárnapra ígért látogatástok miért maradt el. Igen örülnék, ha erre élőszóval adnátok meg a választ holnap. 11-1/2 12 óráig otthon leszek, s remélem szerencsém lesz Benneteket - kép híján ez idő szerint igen üres — lakásomon üdvözölhetni. Kedves feleséged Ónagys ágának kezeit csókolja, mindkettőtöket üdvözlő őszinte híved Heller Kézirat. Keltezés a tartalomból: Domokos cikke szerint Heller az utóbbi időben költözött Szegedre (Heller Ödönről. Az Idő, 1908. ápr.). A festő az 1908. év első hónapjait Párizsban töltötte, ezért Szegedre költözésének időpontja 1907 nyarára, őszére tehető. A hivatalos ízű megszólítás, a nem szóbeli, hanem írásbeli meghívás arra utal, hogy a levél kapcsolatuk elején, 1907 őszén íródhatott. Délutáni munkám: a festés, hiszen ekkor oktatással még nem foglalkozott. - Otthon leszek: Domokos cikke szerint Heller a régi Keméndy-házban lakott (Petőfi sgt. 1., ma: Tisza Lajos krt. 77.). - Kedves feleséged: Löllbach Emma (1885-1966) polgári iskolai tanár, a Nagy László (1857-1931) elvein alapuló új iskolatípus (az ún. munkaiskola) híve. A Gyermektanulmányi Társaság szegedi csoportjának a szellemi motorja. A Budapesten nyitott Új Iskolát (1915) gimnáziummá fejlesztette. Domokossal 1907. május 23-án Budapesten kötött házasságot. (Lásd Péter Lászlónak a bevezetőben idézett írását.). 2. Párizs, [1908. jan. 29. vagy előtte] [A bal fölső sarokban, ferde irányban:] Heller I chez Méonuier 120 Rue Lacèpede A lakáskeresés kellemetlenségei akadályoztak abban, hogy életjelt adjak magamról. Sikerült végre szerencsésen azon is túlesnem, úgy hogy most már pompásan érzem magam, s e napokban munkához is láthatok. Ez minden, amit egyelőre írhatok. Mihelyt a rendes kerékvágásba jutok ismét, levélben fogok beszámolni mindennel [!]. Igen örülnék, ha addig is megtisztelnél soraiddal, igen jól esnék híreket hallani hazulról. Kedves feleséged kezeit csókolja, téged pedig ölel Heller Kézirat. Képes levelezőlap: Paris - Avenue de l'Opéra. A postabélyegző kelte: 1908. jan. 29. Címzés: Nagyságos Domokos László dr. hírlapíró úrnak Szeged, Liliom u. 13. Hongrie. A lakáskeresés: Heller első híradása Párizsból Domokosnak. Lakása eszerint Méonuier úrnál (vagy e családnál) volt (Lacèpede utca 20.). Szelesi Zoltán nem említi Hellert a Párizsban járt szegedi képzőművészek között. Lásd: SZELESI ZOLTÁN: Párizsba induló szegedi művészek a század elején. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1969/1. köt. Szeged, 1969. 131. Juhász Gyula szerint Heller „éveket töltött a Fény Városában, a nagy Párizsban" (Szegedi Napló, 1921. júl. 17. = JGYÖM 6:411). - Kedves feleséged: lásd az 1. sz. levél jegyzetét. 178

Next

/
Oldalképek
Tartalom