A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 2. (Szeged, 1999)

Lengyel András: Tömörkény István hatvannyolc levele

U.p. Mindszent. E két pusztai úr most a téli időben nagyon ráérne erre a munkára és igen szívesen működnek közre. A szavak összeszedése, illetve fölküldésénél nem tudom, megvárjam-e, míg mind egybegyűl s akkor küldjem fel vagy küldhetem-e akkor is, ha már együtt van 6-7 száz darab. Méltóságos uramnak hasznos munkát és jó egészséget kíván őszinte tisztelője Szegeden, 1899. decz. 26-án Tömörkény István Autográf; jelzete: MIM Kézirattár, V. 2638. A kézirattári katalógus címzettként Szinnyei Józsefet tartja nyilván, de ez tévedés; a levél címzettje Szily Kálmán (1838-1924) fizikus, majd nyelvész. Az a címszó-jegyzék ugyanis, amelyet a címzett küldött Tömörkénynek, megmaradt a szegedi múzeumban: Czímszó-jegyzék. Előkészületül a Magyar Nyelv Szótára új kiadásához. Készítette és kézirat gyanánt kinyomtatta a Magyar Tudományos Akadémia szótári bizottsága. Bp. 1899. Az ebben bevezetésként közreadott Tájékoztató-i Szily írta (III-VII.), s ő írta bele a Tömörkénynek szóló ajánlást is: Tömörkény Istvánnak I tisztelettel I küldi és közreműködését / kéri 1899. XII. 21 1 Szily Kálmán. Tömörkény levele kétségkívül e fölkérésre válaszol. már (...) beleírtam: a címszó-jegyzékben a nyomtatott címszó-listát üresen hagyott lapok tagolják, hogy az üresen hagyott oldalakba beírhatok legyenek a pótlások, kiegészítések, -pár ezret össze bírok szedni: Löw Immánuel és Juhász Gyula szerint Tömörkény kb. 3000 „elkönyveletlen" szót gyűjtött; fölküldött anyagát az MTA Könyvtára kézirattára őrzi, gyűjtését a Szegedi szótár (1957) anyagához Bálint Sándor is fölhasználta. Vö. PÉTER LÁSZLÓ: Tömörkény világa. Bp. 1997. 109., vö. még: 151. A gyűjtésnek megmaradt a címszó-jegyzékbe bejegyzett nyers változata is. ­Steingassner József: (1856-1922), Tömörkény bátyja, különböző uradalmakban tiszttartóként dolgozott. Vö. PÉTER LÁSZLÓ előbb idézett könyvében: 27. - verbói Szluha Imre: Tömörkénynek múzeumi kapcsolata volt vele, Szluha a néprajzi gyűjtésben segített az írónak. 5 Reizner Jánosnak Igen tisztelt igazgató úr! Még kora reggel kihívattam a doktort, de valami operáczió miatt csak délben jöhetett s így délelőttre nem tudtam bejelenteni, hogy voltaképpen mi van velem. Most már tudom. A doktor azt mondja róla, hogy „óriási, nem embernek való hűlés", amelynél fogva már a tüdőm is fütyürész. Lefekvést rendelt, azután salicylratvan és codein porokat, külön kenőcsöt az orromnak, különt a szememnek - csakugyan jó, hogy sertésvészt és tény észbénaságot nem födözött föl rajtam, mert már így is át kellett hozni a fél patikát. Nem tudom most már, meddig tart így ez a regényes életmód porok és kenőcsök között, a doktor, gondolom, eljön holnap is s majd megmondja. Teljes tisztelettel vagyok kész szolgája Szegeden, 1900. nov. 16. Tömörkény István 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom