A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)

Szuromi Pál: Színek, formák és expressziók. A kortárs szegedi festészetről

befutások, a megnyitók is alaposan elnéptelenednek. Habár Rácz Géza Kálvária Galériája szerencsés kivétel. Ugyanakkor nem nehéz észrevenni, hogy ebben az időszakban szinte egymást érik az újabb és újabb művészrajok: a legfrissebb alkotói generációk. Most érik be Sinkó János érzékenyen kimunkált absztrakt expresszionizmusa, ahogyan Aranyi Sándor, Lázár Pál és Bakacsi Lajos dekoratív és lírai festészete is analóg ösvényeken halad. Közvetlenül utánuk startol a rendkívül tehetséges és sokoldalú Sejben Lajos, a mitikus Darázs József, majd pedig a szürrealista figurativitást és a plein-air közvetlenséget képviselő Fontos Zoltán és Bodor Zoltán. Egyúttal az erdélyi gyökerű, ígéretes képességű Fekete Miklós is most telepszik le a városban. Úgyhogy a festők létszáma sosem látott módon felduzzad. Mégis azt tapasztaljuk: a felgyorsuló, polgárosodó és rohamosan polarizálódó társadalmi, kulturális élet aligha kedvez a művészi érzékenységnek és befogadásnak. Pedig Szeged művelődési szerkezete időközben egyre rangosabbá, differenciáltabbá válik. A nyolcvanas évek elejétől idekerül az országos táblaképfestészeti biennale, továb4 bá a városi galériák is szépen megszaporodnak. Aztán a nyári tárlatok, a biennálék katalógusai egyre-másra színes, élvezhető formát öltenek. Mi több: a legkülönfélébb külföldi alkotók csoportos és egyéni bemutatói is szervesen beépülnek a település kulturális vérkeringésébe. Ebben egyébként oroszlán része van Aranyi Sándor kiváló szervező, organizátori munkásságának. Más lapra tartozik, hogy az utóbbi időszakban a szegedi festészetben alig-alig születnek megkapóan kiugró vagy érdekesebb teljesítmények. Mintha a látványosabb formák és szakmai keretek az érdemi eredmények fölé kerekednének. Ahogy ez némileg az országos mezőnyben is megfigyelhető. Igaz, Sejben Lajos bravúros papírnyomatai a közelmúltban arany- és ezüstérmet nyertek Japánban egy nemzetközi designé pályázaton. Majd Pataki Ferenc is időről- időre előhozza legjobb önmagát, nem is szólva Zombori László vagy Lázár Pál szellemi és stiláris felfrissüléséről. Szóval: majd mindig történik valami. Ha nem is túlságosan gyakran és feltűnően. Ám innen is biztatást kapunk, hogy a szegedi piktúrában azért mégiscsak „mozog a föld". * Ezek után talán közelebb mehetünk a szegedi festészet jelenlegi képviselőihez. Ami azt jelenti: itt egy alaposan összetett, többgenerációs csoportképet kell egyedi tipológiákra lebontani. Még akkor is, ha e művészetben szükségszerűen jelen vannak az analóg jellegű szellemi, stiláris vonások. Rövidesen kiderül azonban, hogy ebben a közegben akarva sem tudjuk összekeverni, összetéveszteni a legkülönbözőbb művészi szemléleteket. Először Pataki Ferenc és Nóvák András kiemelkedő munkásságáról szeretnék szólni. Látszólag mindketten érzéki indulatú, expresszív és gesztusszerű alkotók. Míg az előbbi rendkívül szélsőséges, romantikus és kísérletező egyéniség, addig az utóbbit a szelídebb, visszafogottabb energiák éltetik. Aztán Pataki érdeklődésében a létszerű, természeti motívumok dominálnak, Nóvák viszont kimondottan figura- és embercentrikus. Nem véletlen így, hogy Pataki Ferenc a szegedi művészet rakoncátlan „fenegyereke". Aki ugyanúgy letette névjegyét a vizuális nevelésben, a kortárs grafikában, mint a festészet szférájában. Alighogy elvégzi a főiskolát: máris fortyogó ösztönü, eleven színlátomások és drámai képzetű objektek, formagyűrődések kerülnek ki műhelyéből. Annál is inkább, mivel e virtuóz alkotó minduntalan együtt halad a legkorszerűbb művészi fejleményekkel. Ha úgy adódik, akkor Max Ernsttől, Schwitterstől vagy Kandinszkijtől tanul, 140