A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)
Lengyel András: Gáspár Zoltán irodalmi kapcsolathálózata (Könyvtára dedikált köteteinek történeti-szociológiai elemzése)
amely elemzésünk szilárd alapját adja s amelyből érdemi fölismerésekre juthatunk. Másrészt a Gáspár-filológia eddigi eredményei (Lengyel András, 1988., 1990., Agárdi Péter, 1995.) szolgálnak annyi háttér-információval, hogy - legalább nagy vonalakban - fölismerhessük azokat az összefüggéseket, amelyeket a szociológusok élőszavas vagy kérdőíves kikérdezéssel szereznek meg maguknak. Harmadrészt pedig a speciális irodalomtörténeti igények kielégíthetők, ha Gáspár Zoltán kapcsolathálózatát, egy második síkon, úgy fogjuk föl, mint egy adott gondolkodástörténeti pozíciónak más pozíciókkal való kapcsolatát. Azaz mint orientációs közösséget. 2. Gáspár Zoltánról, röviden Egy ilyen irodalomtörténeti szempontokra (is) figyelő s irodalomtörténeti anyagon végzett történeti-szociológiai elemzést, értelemszerűen, magával Gáspár Zoltánnal kell kezdenünk. Arra a kérdésre, hogy tudniillik ki is volt Gáspár, két választ is lehet adni. A rövidebb, szinte lexikon-címszószerű meghatározás mint a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának titkárát, majd mint a Szép Szó szerkesztőjét állítja elénk, aki irodalmi igényességű cikkeit és esszéit elsősorban az ún. liberális sajtóban - Századunk, Szép Szó, Esti Kurír tette közzé. Rövid élete utolsó éveiben pedig a szociáldemokráciához közeledett, Mónus Illés köréhez tartozott. S függetlenül attól, hogy 1945-ben, 44 éves korában, német vagy orosz katona lőtte-e le, mindenképpen azok közé tartozott, akik mártírhalált haltak. Saját kora, az a kor, amelyet mindvégig opponált, pusztította el. Ennél a meghatározásnál azonban adható egy, a pályát eszmetörténeti kontextusba is belehelyező, finomabb szerkezetű válasz is. Pályája alaposabb tanulmányozása ugyanis nyilvánvalóvá teszi, hogy rivális eszmék kereszteződési sávjában mozgott. Indulásakor végső soron a protestáns tradíció egyik kései képviselője volt, s pályája ívét is ez a - mindmáig kellően föl nem tárt - tradíció alakította. Ez teszi érthetővé, hogy bár szocializációja jórészt protestáns közegben zajlott (kolozsvári Református Kollégium, szegedi Bethlen Gábor Kör), tájékozódása szinte kezdettől tartalmazott egy liberális komponenst is. Első - még budapesti - egyetemi éveiben, erősen antiliberális korhangulat közepette élve is, mint olvasó már a Huszadik Század körének, az úgynevezett polgári radikalizmusnak befogadója volt. (Ezt könyvtára összetétele is megerősíti, de maga is vallott róla [Gáspár Zoltán, 1937]) Utóbb pedig már Szegeden - a Bethlen Gábor Körnek ahhoz a szűkebb magjához tartozott, amelyik kiválva a szokásos „diákpolitizálás" akkori közegéből - a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát is létrehozta. S meghatározó tradíciójának belső szerkezete magyarázza azt is, hogy - bár a Szegedi Fiatalokat a népi mozgalom egyik előkészítőjeként tartják számon - ő saját belső logikája szerint jutott el a Szép Szó köréhez, s lett harcos „urbánus". Pályája azonban, mintegy kivetítve e tradíció belső ambivalenciáját, föloldatlan feszültségektől volt terhes. Jellemző, hogy hosszan, a szokásosnál lényegesen hosszabban elhúzódott útkeresése: valódi íróönmaga megtalálása. Nemcsak kétszer járt egyetemre (Budapesten előbb közgazdász-, majd Szegeden jogi tanulmányokat végzett), de - aligha véletlenül - ő volt a „legöregebb Szegedi Fiatal", aki - egy évtizeddel idősebb lévén a többségnél - kilógott e generációs csoportosulásból. Szimptomatikus, hogy a Szegedi Fiataloktól a Szép Szó köre felé való tájékozódása - a szegediek minden nyitottsága, „liberalizmusa" ellenére - társai számára egyféle váltásként következett be. (Emiatt Radnóti Miklóssal pl. meg is szakadt a barátsága.) 25