A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)

Dömötör János: Egy szobor története (Kallós Ede: Erkel)

...Vad harczi hangtól izzó századoknak Öröm s keservkönny áztatott során Szent örökét a honszerző nagyoknak, Őrzé e nemzet békében csatán! Felsírt, ha tört reményeink temettük, Harsogva szólt, ha inte diadal Kitört sírmélyiből, ha elfeledtük, S zokogva lelkesítve élt - a dal! Tábortüzek kialvó tüzparázsa, Hallá a tallós, igricz énekét, Regősök harczra hívó dalvarázsa Győzelemre zászlónak hányszor vezeted! Lajos, Mátyás királyi udvarában Dalotokra hallgat a tudós, a hős, S Mohács egekresíró bánatában Biztatva zeng a vándor hegedűs! Egyik kezébe kard, másikba hárfa, Balassa Bálint így űzé a tart, Húrjába kap, hogy meglepé halála És zengi „Isten óvjad a magyart!" Szárnyalt a dal teremtő trónusáig, S áldón fejünkre terjesztvén kezét Nem ült hatalmat a pogány sokáig, Az Úr megvédte ősi nemzetét! Maj d rabbilincset rázva j ött a zsarnok Szabadságunkra nyújtva karmait, Titkon, - sötétben - mint silány vakondok Népet, hazát árulni megtanít! De mint ég-földet rázó szörnyű mennykő Mint végítélet harsogó szava Bömbölve zúg a „Rákóczi kesergő" S megint szabad lett a magyar haza! De hajh! - hiába tördelé a fegyvert Ős harczerőtől duzzadó karunk. Bántatlanul mit ellen nem merészelt Véghezvivők azt lassan - önmagunk! Rút tespedés fátylával betakarta Csatákba fáradt honfiak szívét, Nem ismert humán senki a magyarra Hollók károgták síri énekét!