Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)
Kondorosy Szabolcs: A szegedi vár pipái II. 19. századi cseréppipák
díszítést (pecsételést, fogazást) bearanyoztak. A nyakgyűrű pereme csipkézett. Párhuzamai balkáni és török anyagból ismertek. 5 3 A (fél)tojás alakú fejet viselő Sz227 nem hagy kétséget eredete felől: nyaka jobboldalán ZACHAR ÉS TÁRSA SELMECZEN feliratú pecsét, baloldalán Selmecbánya városi címerének benyomata látható. Tőkéje nagy szemű gyöngysorral kereteit. A gyöngysort és a két pecsétet aranyszínűre festették. Nyakgyűrűje nincs, a nyakvég kis lépcsős szűkületén ugyancsak gyöngysor fut körbe. Megegyező példányt közöltek Zachar műhelyének darabjai közt. A pipa bizonyosan 1891 után készült, (ld. 11. Íj.) Közeli formák a tajtékpipák közt is vannak, ahol tőke nélkül ismert és igen gyakori típus. 5 5 Az idetartozó típusok közül többnek az alapformája már 17. századi leleteinkből ismert, jelezve, hogy hosszú formai evolúció áll mögöttük. E pályának csak kezdeti és végállapotával találkozunk a hazai anyagban, ami tanúsítja, hogy a magyarországi fejlődésre balkáni/török alakok nem vagy alig gyakoroltak hatást a XIX. század utolsó harmadáig, még ha szórványos importjuk feltehető is. Az orientális formák és technika elsajátítása olyan jól sikerült felvidéki mestereinknek, hogy nem mindig egyszerű az megkülönböztetésük az eredeti, kortárs török/balkáni termékektől. A Sz225-ről és a Sz227-ről kétségtelen, hogy felvidéki mesterek készítménye, s számjegye alapján a Sz224 is vélhetően hazai, esetleg nyugat-európai termék. A Sz223-nak pedig felszínkezelése és pecsétei miatt balkáni (esetleg törökországi) származása bizonyos. Bár fémpöttyös technikája és fejformája eddig mindenütt ismeretlen, pecsétlőmotívuma és fémpöttyeinek rendszertelen szétosztása alapján a Sz221, s vele a Sz222 keletkezési helye inkább tőlünk délkeletre tehető. A Sz226 pedig aszimmetrikusan, szabadon elhelyezett motívumképe miatt tartható balkáni eredetűnek is, bár felszíne felvidéki társaival rokon. Értékelés A hazai gyári pipatermelés a 19. századtól már elég jól tagolható műhelykörökre bomlik, amelyek saját formakinccsel, díszítési és felszínkezelési módokkal jellemezhetők. Köztük a határok nem voltak áthághatatlanok, a formák valamelyes áramlása is kimutatható, bár ebben is egyedi sajátosságok érvényesülnek. A 19. század egészét tekintve legnagyobb jelentőségű és hatású a Selmecbánya meghatározta régió volt (ide tartozik Zólyom, Körmöc). Formái erősen hatottak az időben utána fejlődésnek induló dunántúli térségben, illetve a Lajta menti műhelyek 5 3 Isztambul: Haan, Ajrjan R. 2004. Pic. 8, 9, de ezeknél a bordázás alul is folytatódhat, Athén: Robinson, Rebecca W. 1985, A26; Szófia: Stanceva, Magdalina-Medarova, Sztefka 1968. Obr. 1/h, 2/e. 5 4 Takács Tibor 1979. 272, 14. ábra, 3. sor,jobb oldali példány. Vékony nyakgyürűvel és eltérő díszítéssel másik példány is készült e műhelyben (uo. 3. sor, baloldali kép). 5 5 Ridovics Anna 2005. 24-25, 3-10. sz. A 6. számú pipa a 19. század utolsó évtizedeire tehető. Ez egybeesik Zachar műhelyének kezdetével. E keltezések alapján nem lehet elsőbbséget megállapítani, de a forma tajtékpipák közti gyakorisága folytán valószínű, hogy a csak Zachartól ismert cseréppipa-változat lehet az átvétel. 284
