Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Nagy Netta: Paraszti magatartásformák, túlélési módszerek a homokhátsági falvakban a beszolgáltatás éveiben, 1945-1956 között

Elterjedt félig-meddig legális módszer volt, hogy egy disznóra kértek vágási en­gedélyt, közben kettőt vágtak le. „ Úgy jártunk, hogy egyszer odajöttek a rendőrök, de olyan szerencsénk volt, hogy akkor jöttek oda, amikor már el voltak rendezve úgy a dolgok, hogy csak egy disznónak a dolgai voltak elől. A vágási engedélyt kérték, oda­adtuk és nem kutatták, hogy is állunk. Gyorsan szétszedték a disznókat és 4 sonkát füstöltek csak meg. " (T. J-né.) A feketevágások felderítése az 1950-es években a községi tanács feladata volt. A feketevágás felderítésében közreműködő besúgót az elkobzott hús 10 %-ával jutal­mazták. 2 5 „ Följelentgetés volt, ez alapján kapták el ha valaki feketén vágott. Irigységből, haragból jelentette föl egyik a másikat. Embere válogatta, ha valaki jószándékú volt segített a másikon. "(B. L.) „ Hát,, körmösködtem ", csináltam én feketevágást is. Úgy, hogy levágtuk és a fe­lebarátokkal szétosztottuk borjút, meg birkát. Egyszer birkával meg is fogtak. Ugy történt, hogy aki vitte tőlem a húst, azt meglátta a Holló rendőr. Az illető megijedt, hogy jön szembe vele a rendőr és gyorsan megfordult biciklivel, rajta volt a kormá­nyon a birkahús 6 vagy 10 kiló, aztán hajts be a gabona táblába, ott fogták meg. Az­tán egyenesen hozzám hajtották, mert előtte egyszer már voltak nálam. Engem följe­lentett egy falubeli kommunista rendszert pártoló igazlátó (...) Egyszer mondom neki: András bácsi, nem kell egy kis hús? Ez péntekről szombatra virradóan történt. Azt mondta: Persze, kell, kell. Erről tudtam meg hogy ő a besúgó, mert csak neki mond­tam, senki másnak. Kijöttek a rendőrök, kérdezték apukától: Hol van a fia? - Hát bent alszik. - Mikor feküdt le? - Mit tudom én. - Na keltse föl! Az ajtónál is, ablaknál is állt egy-egy rendőr. Régen divat volt, hogy a nagytál vagy a vajling föl volt akasztva a falra, még az alatt is megnézték, hogy találnak-e húst. És nem találtak, mert nem csináltam semmit. Az ilyen ember utána nem volt kívánatos a társaságban, ki volt zárva. Irigy volt, lakók voltak az egyik tanyában. "(IC. Gy.) Az engedély nélküli állatvágásért elítélt személy háztartása egy évig nem kapha­tott vágási engedélyt. A feketevágással gyanúsított személy ellen a begyűjtési megbí­zott a rendőrség közbelépésével feljelentést tett a járásnál. 2 6 Amikor közelgett a köz­ségi zsír begyűjtési terv teljesítésének határideje a tanács fokozottan ellenőrizte a • r 11 r r r r r r tanya világot. „Pálosba történt, hogy jártak a végrehajtók, az egyik helyen éppen végeztek a disznóvágással, de volt vágási engedélyük, így megkínálták a végrehajtó­kat. Azok meg mondták, hogy mutassa meg előbb a vágási engedélyt. Megmutatta nekik az asszony az engedélyt, ott volt az asztalon a kaja, azt elpakolta és mondta, hogy na akkor egyék meg az engedélyt. "(N. J.) 255.5555/1951. É. M. sz.r. - Begyűjtési Értesítő 1952. december 26. " CSML XXIV. 613. Csongrád Megyei Begyűjtési Hivatal iratai 3. d. 1955-1956. Valamennyi járási, városi begyűjtési hivatal vezetőjének és beosztott dolgozóinak, valamennyi községi begyűjtési megbí­zottnak és előadónak (1955. november 30.) a 2/1955. Bgy. M. sz. rendelet (vágási rendelet) ismertetése 1 CSML XXIII. 746. Üllés Községi Tanács Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyve 1951. január 13. 167

Next

/
Oldalképek
Tartalom