Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)
Kerekes Ibolya: Török hatások a tápai gyékényszövésben?
nőket örökítettek meg a rajzolók. 4 5 A két 19. századi illusztrációból nagy merészség lenne a török hódoltság idején alkalmazott, kétszáz esztendővel korábbi technikára visszakövetkeztetni. A későbbi, jól dokumentált néprajzi kutatásokkal viszont bátran összevethetők az 1800-as évek elejéről illetve második feléből származó rajzok. Vedres István képe több alkotórészből összeállított szövőeszközt mutat: négy földbe ásott karóhoz két átalfa van erősítve, ezekre lett felfűzve az ún. felvetőszál. A készülő gyékényszövetet borda segítségével tömöríti a szövő nő, aki munkája megkönnyítésére a felvetőszálak közé belépve, állva végzi a munkát. Ehhez hasonló eszközt örökített meg nyolc évtizeddel később Herman Ottó Biharudvariban tett látogatása alkalmával 4 6, majd Gönyei Ébner Sándor a cigándi gyékényszövésről megjelent cikkének fénykép illusztrációjában 4 7, és Szűcs Sándor a bihari sárrét gyékényfeldolgozásáról írott tanulmányában 4 8. A Magyarország és a Nagyvilág címlapképe a gyékényszövés egy másik archaikus módját tárja elénk. A képen látható fiatal leány ugyanis egy kövön ülve dolgozik. Itt nincsenek földbe vert karók, és csak egy átalfát látunk. A leány háta mögé felállított bakba két vastag szöget ütöttek. Ezek közé lettek bevezetve a felvetőszálak. Hátsó rögzítésüket sajnos már nem mutatja a rajz. A felvetőszálak szintén egy bordába vannak befűzve, s itt is a borda segít a vetülékszálak tömörítésében. A rajzokból úgy tűnik, hogy a borda mögött állva illetve ülve végzett szövés párhuzamosan élhetett egymás mellett. A 19. század végére Tápén az vált általánossá, hogy a földbe vert négy karó közé erősített két átalfára fűzték fel a gyékényből sodort felvetőszálat, tápaiasan ijant. Úgy, hogy azt az egyik átalfától a másik felé haladva közben a borda furatain is átfűzték. A felvetés befejeztével az elülső átalfához tolták föl a bordát. A szövő középütt kettéválasztotta a felvetőszálakat, s belépett közéjük. Maga alá megkopott gyékényszövetet, vastagabb ruhadarabot vagy rossz párnát tett, lábait maga alá húzva leült a borda mögé, s elkezdte a szövést. Az előre odakészített, megnedvesített vetülékszálak vastagabbik végét megfogva balról, majd jobbról vezette be a felvetőszálak közé. A széléhez érve a két szélső szálon visszabújtatva fintort készített. A bordával 10-15 soronként jó erősen egymáshoz verte, tömörítette (odadömbölte) az addig befűzött szálakat, majd nyúlt a következőért, s folytatta a szövést. Ahogy haladt a munkával, s nőtt a megszőtt felület, mindig hátrébb-hátrébb húzódott a hátulsó átalfa felé. Végül, amikor már nem tudott a szálak között ülve kényelmesen dolgozni, kilépett, s az átalfa mögé ülve fejezte be a szövés folyamatát. Ezután egy éles késsel előbb a két oldalról vágta le a fintoroknál kilógó szálvégeket, majd az átalfákról levágva, összekötötte az egymás melletti felvetőszálakat. Későbbi években ezeket füzőtü segítségével a felvetőszálak mellett haladva vissza is fűzték a gyékény szövött részébe. 4 5 Vedres István képén egy spiráltechnikával készült tárolóedény is látható, amely a technika ismeretére és használatára utal. 4 6 A rajz és a naplójegyzetek eredetijét a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívuma őrzi: EA 182-A 11. Nyomtatásban: Herman Ottó: A pokol cséplője. Gyűjtőnapló, vitacikkek, levelek. Budapest (Magvető) 1983.11. 4 7 Ébner Sándor: Gyékényszövés a Bodrogközön. NÉ 1929. 109-112. Ugyanezt a képet láthatjuk Bátky Zsigmond - Györffy István - Viski Károly: A magyarság néprajza I. kötetének 337. oldalán. Szűcs Sándor: A gyékény feldolgozása és eszközei a Bihar megyei Sárréten. Debreceni Szemle. 1933. 392-408. 15
