A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

hogy lábra bírjak állni, bírjak szerszámot csinálni. Nem segített, azt mondta: maradok úgy tovább, ahogy voltam eddig. Én azt mondtam, hogy én nem maradok. Télvíz idején elmentem a nénémhez, kértem, hogy segítsen rajtam, mert szerszámot kellett csinálni. Adott tíz forintot. Átmentem Szentesre, ott vettem tíz kiló kendert. Hazajöttem, odaadtam megfonyásra Bacsa Agnyis néninek. Hatvan krajcárért fonta meg kilóját, abban az árban meg is visszálta. Azonnal hozzáfogtam a hálókötéshez. Első volt a guszakecehálót megkötni. Azután kötöttem a varsát. Iparkodtam, hogy kész legyek, mire a jég megindul a Tiszában. (48) Készen lettem a guszakecével, kötelet is vettem a kötelesnél, kötöttem a varsát, iparkodtam is vele, amennyire csak lehetett. Még a varsa nem volt megkötve mind, az öregebb bátyám eljött hozzánk, a néninél laktam, azt mondja: - Na, hogy vagy már a szerszámokkal? Azt mondom, hogy van megkötni (való), de nem sok. Azt mondja a bátyám, hogy holnap levisszük a csónyikokat a Körös-torokhoz, mert már árad a Körös. Onnan szokott a jég leghamarabb kijönni. Úgy is lett. Másnap levittük a csónyikokat. Azt mondja a bátyám: - No, Jani öcsém, velem leszel-e, vagy magad? Azt mondtam: - Legyünk együtt! Javult az idő, megindult a jég, elmentünk kecézni. Ilyenkor lehetett a halból fogni, felzavarta a jégzörgés meg a sebes folyás. Fogtunk is halat a bátyámmal úgy, hogy az első héten kikerestem az adósságot, még pízöm is maradt. Kezdtem is örülni, a nénémnek megadtam, amivel tartoztam, meg a kosztolásért, amit kért, megfizettem. De a kosztpít nagyon sokállottam, azt alig vártam, hogy a csónyikban lakhassak. Vettem egy kis bográcsot, abban főztem magamnak. Az idő haladt a szőlőben is megkezdtem a munkát, közben halásztam is, a varsákat is ki kellett karikázni. Volt elég dolgom a szerszámállítással. (49) Ekkor még Bitó Ferenc volt a bérlő Csongrádon. A szegedi-szentesi-csongrádi halásztársulattól az első szakaszt ő bírta. Szegedi lakos volt, volt neki hajója is. Ekkor a halászati tilalom április I O-től június 10-ig tartott, semmiféle halászó szerszámmal nem volt szabad halászni a folyó-Tiszán. Ekkor a halászok szétmentek, ki merre tudott, az öregjei bementek a Kurcára, a fiataljai meg ki hajóra, ki kubikmunkára elment. Abban az időben Bitónak volt még külön bérlete az Alsó-Tiszán, Becse körül. Nagyon jó víz volt. Amiért a többi bérlők haragudtak rá, elnevezték háromfertályeszűnek. - Nem baj, ha az is vagyok, kettőt kiadok árendába, eggyel is különben megélek, mint tik négy egésszel. - Ez a disku(rzus) minden piacon igencsak előfordult. A nagy ficsérkompánia kötött bele, merthogy halat nem adott a kompániának. Azt mondta nekik: én az én halamat el tudom adni haszonlesi nélkül is. Eljött április 10-e, elmentem a bátyámhoz, megkérdeztem tőle, hogy fölmeheteke halászni, mert még őnáluk nem volt halásztársulat. Éppen együtt volt mind a három gazda. (50) Azt mondták, hogy hét forintot lefizetem, már mehetek is. Volt nálam pénz, lefizettem a hét forintot, ideadták az engedélyt. A szőlőmunkával rendben lettem, öszszepakoltam a szerszámot, bele a csónyikba. Bárkám nem volt, az öregebb bátyám ideadta az övét, azt vittem el. Elég volt a csónyiknak elvinni az összes motyót. 92