A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

rácsban sütötték, azután leszűrték 25 fontos kőbutykosokba, úgy szállították, bőrcserzéshez használták. Az édesapám szerette a halászatot, fogott is sok halat, abból szerezte, ami kevés földje volt neki, 10 házrész Mentett-rét. Ebből vette az elejét 5 pengőforintért a házrészét a 70-es évek elején. Azután megváltozott az idő, a száraz évek után megjöttek a vizes esztendők. Megújult minden, a földárak is emelkedtek, úgyhogy már 80-ban 50 pengőforint volt egy házrész Mentett-rét. Sokszor mondta jó édesanyám, milyenek volt a 70-es évek eleje. 71-72-73-ban a kis kolerajárvány volt, Király öregapám is akkor halt el, a városunkban sokan meghaltak a kolerában. Azután is volt úgynevezett futó kolera 1893-ban. Erre már én is emlékszem. Mentünk által a Mentettrétbe jó édesanyámmal kocsival, a révésznél a szentesi rendőrök elvették az ennivalónkat, azt mondták, hogy nem lehet átvinni, mert erről a Tiszán kolera van. Másnap történt, a szentesi tanyák között, egy tanyában volt 4 személy, a gazda meg a felesége meg egy eladó leánya, meg egy szol-(5)gálóleány volt. Vasárnapi napon történt, megfőtt az ebéd, evéshez készültek, mikor a gazda elesett az udvaron, után a lánya esett össze a konyhában, azután meg a gazdaasszony esett össze, mind a hárman meghaltak, a szolgálóleány maradt csak egyedül a tanyában. Ezeket a sorokat a Bori Ferenc bácsi elbeszélése után írtam, abban az időben részes volt a szomszéd tanyában, ők is kezdtekfélni, hogy rájuk is sor kerül. De őnekik nem lett semmi bajuk. Az édesapám vett egy háztelket 1869-ben a belvárosban Tari Jánostól. Abban az időben nem lehetett eladni a háztelket a járandóság nélkül. De akkoriban valami Csernus jegyző volt, aki írta a kontrektust, vagyis az adásvételi megegyezést. Ebből az lett, hogy átírta a járandósággal együtt, amiből később kellemetlenség lett, aminek én estem áldozatul a 30-as években. 100 pengővel fizettem rá, mert a járandóságot Tari János külön eladta valami Forgóknak. De édesapám megfizette az íratást, б évig fizette az adóját meg a százalékot (6). Az édesapám, mikor az idő telt-múlt, úgy gondolta el, hogy tisztázza a dolgot a Forgókkal, megmondta, hogy az íratást meg a ráeső százalékot meg a 6 évi adót térítsék meg, és legyenek vele szabadok ők is a járandósággal. Édesapám is azon volt, tisztázni kell. Annyi lett az eredmény, hogy az adót átírták, de a költségekről szót se szóltak a Forgók, csak annyit, hogy ők nem fizetnek semmit se vissza, és így édesapámon maradt telekkönyvileg. Volt ebből sok vita, később a szüleink halála után meg kellett tőle százalékolni. Később a betétszerkesztőség megjelent Csongrádon 1897-ben, de már akkor a szüleink elhunytak, én teljesen árván maradtam, a fiatalabb bátyám lett a gyámatya. A betétszerkesztőség felhívta a Forgókat, hogy tisztázzák a dolgot, mert a testvériség úgy határozott, ahogy azt édesapánk szóbelileg is meghagyta, hogy a költséget, amit utána kifizetett, térítsék vissza. A betétszerkesztőség nem tudta tisztázni az ügyet, minden úgy, ahogy volt a régiben, ugyanúgy maradt. Az akkori árvaszék gyöngesége végett maradt úgy az egész ügy, mert az árvaszéki jegyző rokonságban volt a Forgókkal. Azt mondta nekik, hogy rá se nézzenek, majd elavul idővel. Úgy is lett, a 30-as években egyszer idéznek a járásbírósághoz. (7) Megjelentünk az öregebb bátyámmal, ott voltak a Forgók is. A járásbíró azt mondta, írjunk alá annak, hogy az apánkról örökölt járandóság a nevükre menjen. Mi kértük a járásbírót, hogy mi kész vagyunk aláírni, csak fizessék vissza az utána lévő százalékot, melyet édesapánknak is, nekünk is, mint örökösöknek meg kellett fizetni. Ezeket az indole