A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

meg neki. (Ekkor, 1948-ban már 65 éves.) Az örökségét jelentő fél hold szőlővel bement a téeszbe, de rövid idő múlva a szőlőt visszaadták. Ekkor és korábban is mások földjét is használták, művelték megegyezés szerint. Nehezen tud elszakadni a halászattól. Az utolsó időszakban, 1959-ig, 1961-ig vagy Etelka lányával, vagy a vejével halászott. Egyedül már nem engedték el. A hal árusításában a vele együtt élő legidősebb és legfiatalabb lányára számíthatott. A halászat, a hálók, szerszámok készítése mindig családi összefogással történt. Maszlag Jánosnak ifjúkorában a testvérek, majd felnőtt emberként a felesége, később a gyermekei, idős korában két lánya és veje is segítettek a szerszámok készítésében, a halászatban és a hal árulásában is. Felesége, majd gyermekei megtanultak hálót fonni, kötni. Ebben a helyzetben a családfő már csak a hálót állította össze szerszámnak. M. J. ladikot, bárkát tudott készíteni. A nehéz csónyikot - más halászhoz hasonlóan - az 1920-as, 1930-as években váltotta fel ladikra. Ennek készítését megtanulta, majd másokat, például Mészáros Jánost (1925-2004) megtanította az újabb vízi jármű készítésére. Az 1950-es években a helyi múzeum létrejöttét szorgalmazó, majd 1956-os megalakulásától működését segítő Múzeumbaráti Kör tagja. A kör szellemi vezetőjének számító dr. Tari László fogorvos és az 1960-as években a múzeumot vezető Palásti Pál tanár gyakran felkeresték otthonában is. Felthetően - a Mezőgazdasági Múzeum külső munkatársaként dolgozó - Khin Antal biztatására elkészíti az általa ismert és használt szerszámok kicsinyített változatait. Ezek a csongrádi múzeumba kerültek. Az utóbbi készítője nevével jelzetten szerepel a leltárkönyvben. (Az általa a múzeumnak adományozott 49 halászathoz kötődő tárgyból 37 makett.) 1962-ben, 79 évesen kezdte el írni, ahogy ő nevezte életrajzát. Az írás és a múzeummal tartott kapcsolat mellett utolsó éveiben is kijárt, dolgozott az örökségként megőrzött, művelt szőlőben, vendégeit saját borával kínálta. 1966. február 7-én, 83 évesen halt meg. * * * Előszó az életrajzhoz 1883-ban, május 10-én születtem Csongrádon halászcsaládból. Apám, az öregapám is, a déd öregapám is halászcsaládból származott. Az öregapám a Bökényben, az úgynevezett Ürmös-háton lakott gyékénygunyhóban, ahonnan 1826-ban jött fel lakni a városba. Tovább folytatta a halászatot. Az édesapám 1831-ben született Csongrádon. Szintén ő is a halászatot folytatta. Az édesanyám szláv leszármazású volt. A déd öregapám Maszlag István volt, az öregapám is Maszlag István volt, az édesapám is szintén Maszlag István volt. A bekezdésben azért látom szükségesnek megjegyezni ezeket, hogy én is a halászatban maradtam, melyet gyerekkoromtól fogva folytattam, amelyben meg is öregedtem. A halászatban lévő élményeimről fogok írni. Milyenek voltak a régebbi emberek, milyenek voltak a régebbi szokások, halászatok. Hogy szerették egymást az öregek, amiről én is tudok, mert én is halásztam velük. Majd a további sorokban írok a velük való halászatról. Ezektől tanultuk az időjelzést, éjjel az időtájékozást, éjjel hány óra lehet, a vízállást és t. (1) 76