A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Törőcsik István: Régészeti és néprajzi kályhaleletek Szegedről

díszítés látható. Szintén világosbarna és mázatlan az a csempetöredék, amely egy domborított, pikkelyszerű tollakkal díszített szárnyat ábrázol. Párhuzama Csólyospálos területéről került a szegedi múzeumba 1903-ban, egy vastárggyal együtt.

8 Ezen a darabon jól felismerhető az angyal, amelynél a szegedi darabon csupán a szárny egy kis részlete maradt meg (1. kép). Bár az apró különbségek miatt bizonyosan nem ugyanazzal a fa negatívval készült, valószínű, hogy egyazon műhelyben készültek. Ez a kályhásműhely pedig nyilvánvalóan nem a gyérebb lakosságú kun területeken, hanem Szegeden volt, ahol a várnagyok és a gazdagabb városi polgárság igényei hívhatták életre, de alkalmanként a környező települések előkelőbb udvarházait is elláthatta kályhákkal. A csólyospálosi kályha megrendelője a kun „arisztokrácia" egy képviselője lehetett.

9 A nagykanizsai vár kályhacsempéi sok hasonlóságot mutatnak a világosbarna áttört előlapos csempék körével.

10 Szürkéssárga és vörösesbarna töredékek egyaránt vannak közöttük, mindegyik mázatlan. Egy részük madarat ábrázol, ezek szárnyán apró pikkelyszerű domborulatok jelzik a tollakat, ugyanúgy, mint a szegedi és csólyospálosi angyalszárnyak esetében. A nagykanizsai madaras csempelapok szintén fából faragott nyomódúcokkal készültek, ezt a rostlenyomatokon kívül a pontosan megegyező két-két töredék bizonyítja.

11 Sajnos a vár tetején talált töredékek rétegtanilag nem datálhatok, mivel másodlagos helyen kerültek elő. így a különböző párhuzamok korhatározását kell alapul vennünk. A mérműves előképek a budai vár Zsigmond-kori kályhacsempéin jelennek meg először, ennél nyilvánvalóan csak későbbiek lehetnek a szegedi darabok. A részben mérműves, részben figurális díszítésű nagykanizsai csempéket Parádi Nándor a 15. és 16. század fordulójára keltezi. Úgy vélem, hogy a vár és a város korabeli rangjának megfelelően az egy vagy több szegedi kályha készítése e két időintervallum közé, a 15. század második felére tehető. Annál is inkább, mivel a 16. században - mint látni fogjuk - másfajta (bögrés- geometrikus oromdíszes) kályhák terjednek el, melyek vörösre égett anyaga más technológiai eljárást feltételez. Az 1998-as, a Palánkban folyó leletmentés legizgalmasabb objektuma; egy gázvezeték-árok 8 méteres szakasza a Dóm tér északkeleti sarkán húzódott. Ezen a ponton az újkori mázas cserepek és porcelánok mellett szép számmal gyűjtöttünk későközépkori kályhaszem-darabokat is, sőt egy pálcatagos nyíláskeretet is találtunk. Az árok alján, annak északi végében egy réti mészkő tömbökből álló alapozást sikerült megfigyelni és dokumentálni. A keleti metszetfalból nagy mennyiségű kályhaszemtöredéket szedtünk ki, amelyek 130-150 cm mélységben, egy élénksárga színű agyagrétegben voltak. Ezt a réteget két oldalról egy-egy téglaalapozás zárta le, a kerámiaanyagot kibányászva az árok falától számított 70 cm-es „mélységben" egy harmadik alapozást találtunk, ez szintén téglából volt rakva. A kerámiatöredékek három csúcsos oromdíszhez, egy hagyma formájú, valamint hozzávetőlegesen 12-15 bögre formájú Wicker Erika 1995, 71. A lelőhely közelebbről nem ismert, a lelet Szekszárdy Imre vödrösszéki tanyai tanító ajándékaként került a múzeumba. A közlő Wicker Erika a tárgyat „cserépdísz"-ként határozta meg. 9 Ehhez az előkelő réteghez kapcsolhatjuk talán a 16. századi pálosi éremleletet is (Wicker Erika 1995, 71). 10 Parádi Nándor 1961. 11 Parádi Nándor 1961, 184. 34