A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Erdélyi Zsuzsanna: Megnyitó beszéd

ki. Most csak néhány művét említem, amely e szélesre táguló panorámába illik. Nyelvészeti munkásságára utal az egyedülálló Szegedi szótár és a Szegedi példabeszédek és jeles mondások, mintegy a szegedi népnyelv enciklopédiája. A Szeged reneszánszkori műveltsége pedig a 15-16. századi Szeged társadalmi és szellemtörténeti rajzát adja. A Szeged városa című műve a város művészettörténeti múltjába vezet minket. A szegedi papucs és A szegedi paprika az alsóvárosi ősök rátermettségét, kézműipari készségét mutatja be. A Tombácz János meséi egy kiváló képességű tanyai mesemondón keresztül a népi alkotótehetségnek állít emléket. Összefoglaló nagy monográfiája, a három kötetes A szögedi nemzet a város és a háttér-Homokország településtörténeti, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, kulturális és vallási életéről ad számot. A hetvenes évek enyhültebb légkörében megjelentethette a Szent István Kiadó jóvoltából a vallási néphagyomány területén végzett alapvető kutatásainak eredményeit: A Karácsony, húsvét, pünkösd, majd a két kötetes Ünnepi kalendárium jelentősége gyorsan változó, életformát váltó világunkban egyre szembetűnőbb. Pótolhatatlan tárháza-kézikönyve kutatónak, laikusnak egyaránt. E művek birtokában értékeljük csak igazán, mit jelent a népi vallásosság hagyományvilágában rejtőzködő szellemi örökség, amely az eurázsiai kultúrához tartozó ember egész hit- és hiedelemvilágát, vallási fejlődését követi és bonyolult eszmei szövevényként vetíti ki. Nem egy rövid köszöntő méltatás, de egy hosszú tanulmány sem érzékeltethetné eléggé azt az átfogó, sokrétű munkát, emberi, szakmai teljesítményt, amelyet mind a szűkebb haza, Szeged és környéke, mind pedig az egész magyar néprajztudomány és filológia köszönhet Bálint Sándornak, ahogy őt elnevezték, a legszögedibb szögedinek. Köszönheti kimagasló szakmai eredményeit és köszönheti sugárzó emberségét, a keresztény szeretet megtestesítését, a sötét korszakokban másoknak is világító fényét. Bár hirtelen halála sok tervbe vett vagy félig kész művétől fosztott meg minket, mégis teljes az életműve, mert hordozza a hit, a szellem, a tudás egységének napjainkra divatjamúlt, ám soha föl nem adható eszményét. Még csak annyit, hogy élete során nem adatott meg neki a közösségi elismerés öröme, de az utókor 1998-ban a magyar népi kultúra megismertetése érdekében kifejtett munkásságát a kitüntető Magyar Örökség-díjjal jutalmazta. És most illesse köszönet a múzeum vezetőjét a reprezentatív kiállítás megszervezéséért s munkatársait áldozatos munkájukért. * * * Nem tudom befejezni szavaimat anélkül, hogy az ünnepi érzelmek mellett ne adjak hangot a bennem lévő mélységes szomorúságnak. Amikor a múzeum fölkérését elfogadtam, szétáradt bennem az ünnepi érzés, éles képekben jelent meg a múlt. Eszembe jutott immáron bő negyven éves szakmai kapcsolatunk minden mozzanata, az archaikus népi imádság műfaj feltárása, az alsóvárosi búcsú-gyűjtéseim, az Ünnepi kalendárium lektorálása során kialakult barátságunk. Ez a munka gyakori találkozást igényelt. Ha Pesten járt, ő keresett fel, de inkább én mentem le Szegedre, lévén ő Sára betegsége miatt helyhez kötöttebb. Egyik alsóvárosi búcsún elsétáltunk a szülőházához, amelyre halála után tisztelői emléktáblát is helyeztek, és születése napján mindig megkoszorúztak. Nem lesz több koszorúzás. 27