A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Medgyesi Konstantin: Lovak, lókupecek és lóügyletek a koalíciós évek Makóján

toros favágónak is városi lovat, amikor „nagy számban vannak rászoruló asszonyok, kiknek férje hadifogságban van," s így ők jobban megérdemelnék ezt a fajta segítséget. 21 A favágó - a képviselők többségének döntése értelmében - végül nem élhetett a kedvező lehetőséggel. Az is szóba került, milyen alapon kap egy személy két lovat. Erre a következő válasz jött: igaz ugyan, hogy két állatról van szó, de mind a kettő póni, így jogos a két állat juttatása. Szintén kiállt a többség a cséplési ellenőr mellett, mondván, neki is járhat a ló, hiszen kerékpárral nem mindig lehet kijárni a mezőre, márpedig az fontos érdek, „hogy az ellenőrzést el tudja végezni."

22 Nyilván sokan akadtak, akik szívesen vették volna, ha ők is kapnak a városi lóállományból, de ez a kis közjáték összességében - noha bizonyára egy rövidebb ideig beszédtémát jelentett, hogy kik és milyen alapon szerezhettek „potya" lovakat - nem volt alkalmas arra, hogy különösebb izgalmat váltson ki a gazdák körében. Nem így a jóvátételi lovak ügye. Jóvátételi célokra Csanád vármegyéből 80 jószágot kellett felszállítani a fővárosba. Az ügylet lebonyolítását a kormány a Lóértékesítő Szövetkezetre bízta. Az eredeti elképzelés arról szólt, hogy a megye összes lovát fel kell vonultatni, és az illetékesek a látottak alapján fogják majd kiválasztani azt a bizonyos 80 állatot. 1947 júliusában, a mezőgazdasági munkák kellős közepén kellett volna közel 15 ezer lovat bemutatni. A számítások szerint ez 300 ezer forintos kárt okozott volna a Makó környéki gazdák számára. (Az összeg nagyságrendjét jelzendő: 10 ezer forintért már igényes parasztházat lehetett vásárolni.) Érthető módon a makói lótulajdonosok óriási felháborodással fogadták az ötletet. Kiss János főispán járt el a Jóvátételi Hivatalnál, hogy tegyenek le erről a javaslatról. A főispán elérte, nem kellett a vármegye összes lovát felvezettetni, hanem „garanciaképes" lókereskedők kaptak megbízást, hogy válogassák ki a jóvátételre megfelelő 80 darab jószágot.

23 Lovakat érintő botrányok azonban nem csak a hivatalosságok eljárásai kapcsán keltek szárnyra. A magánéletbéli történések is alapot adtak arra, hogy kedélyes városi beszélgetések tárgyául szolgáljanak.

24 1946-ban és főleg 1947-ben a hagyma ára jelentősen emelkedett a világpiacon, ami kedvező volt a makói gazdák számára, hiszen ezáltal nagyobb bevételhez jutottak. A helyi parasztság e plusz forrásokra alapozva tudott beruházni, s olyan tevékenységekre is költeni, mire korábban nem adódott lehetősége. 1947-ben egyre több makói kívánt lovas kocsit vásárolni, csináltatni.

25 A lovas kocsik beszerzése sem ment simán. Botrány, ügy ebből is adódott. Egy budapesti illetőségű vállalkozásnak a So21 MVL 238 kgy./1946. 22 Uo. 23 MV 1947. július 3.; DFH 1947. július 3. 24 Egy makói férfi, bizonyos B. Szűcs István a vásáron eladta egyik lovát. Jó hangulatban tért haza, úgy gondolta: megfelelő üzletet sikerült kötnie. A ló hivatalos papírjai a feleségnél voltak. Szűcs tőle kérte az okmányokat, hogy hivatalosan is nyélbe üssék az ügyletet a vevővel. Az asszony azonban kifejtette: nem ért egyet az állat eladásával, s nem is adta oda az iratokat. A nőszemély „normasértését" még tovább tetézte azzal, hogy nem volt még kész az ebéd. A ház ura „mérgének azon nyomban öklével adott kifejezést." A feleség súlyos sérüléseket szenvedett. A ló eladás ügye a záróakkord lehetett Szűcs és asszonya megromló házasságának históriájában. Végül a testi sértés miatt a férfit kétheti fogházra ítélték. DFH 1948. december 11. 25 DFH 1947. december 7. 156