A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Fodor Ferenc: Egy kiskunhalasi kertészcsalád története

gyón kifizető volt, de mink nem tudtuk, mi az éjjel és a nappal. Éjszaka menni kellett fűteni. " Tőzeget Kecelről hozattak. Mivel ez igen darabos volt, bekeverés előtt répaszelővel átdarálták. A tőzeget a megfelelő humusztartalom beállítása, valamint állagának javítása miatt erdei földdel keverték. „Komposztot" csak akácerdőben lehetett gyűjteni. „Csak völgyből szabad komposztot hozni. Jegenyefa nem lehet, csak akác. Fenyő, fűz nem lehet, makk lehetne, de az nincs. Tarhonya rostával rostáltuk. Sokszor azt hitték, nem vagyunk röndösek. " Ezenkívül a tőzeg közé érett marhatrágyát is kevertek. A palántát tápkockázták. A tápkockaverőt Mikus László, Gózon u. 54. szám alatt lakó ezermester készítette, biciklikormány felhasználásával. (8. kép) Egyszerre két 5x5x5-ös kockát nyomott. A tőzeget a kockázóból kézzel, a kerékpár első fékjének átalakításával nyomták ki. Ezekbe a kockákba elsősorban saláta palántát pikíroztak.

8 Ezzel a szerkezettel a tápkockaverés igen nehéz és háládatlan volt. Ezért új, a hurkatöltő elméletén működő tőzegtöltő gépet szerkesztettek. Fekete fóliából készült tömlőt használtak, így nem érte fény a külső gyökereket. A kb. 150 cm hosszúra vágott tömlőket rakásra rakták. Miután betöltötték a szükséges mennyiséget, a tömlőket 8-10 cm-es darabokra vágták. A fóliatekercset tartó müanyagcsövet hosszában ketté vágták, majd 8-10 cmként bevágták és egy deszkára erősítették. Az így keletkezett vályúba fektették a megtöltött fóliatömlőt, majd a bevágásoknál fémfűrésszel földarabolták. A tömlődarabokat tízes műanyagládába rakták. Egy ládába 52-58 fért. Ez általában a gyerekek (unokák) dolga volt, akik tápkockázáskor, hétvégenként segítettek a nagyszülőknek. A hengereket az asztalokra rakták. Az asztalok kb. egy méter magasak voltak, itt melegebb volt a levegő, mint a talajszinten. Az asztalok között keskeny gyalogutak voltak. A levegőt ventilátorral kevertették, hogy mindenhol egyforma legyen a hőmérséklet. (9. kép) Az 1970-es évek elején még csak salátát termesztettek. A Muk fajta volt a legnépszerűbb. Az ÁFÉSZ boltjai vásárolták fel. Tízes rekeszbe rakták. Az első osztályúból 12, a másodosból 16 fért egy rekeszbe. Az 1980-as évektől teljesen áttértek a paprikapalánta nevelésére. A palántanevelés munkafolyamatait Tallér Lajos feljegyzései alapján ismerjük. Az 1982. évi feljegyzések a következőkről tudósítanak: „Január 2-án kettő szaporító ládába 2 dkg Cecei, egy szaporító ládába 1 dkg Tétényi hegyes erős paprika vetőmag került elvetésre. Ugyanezen a napon hungarocell tálcába 200-300 szem salátát vetettek. Száraz, fagyos idő volt. Január 11-én 2 szaporító ládába 2 dkg Fehérözön paprikamagot vetettek. Ónos eső esett, és valóságos jégpáncél alakult ki." A szaporító ládákat a lakás folyosóján helyezték el. A fóliában lévő kemencébe január 12-én gyújtottak be. Az időjárás mostoha volt, mínusz 12 fokos, száraz hideg volt. „A fóliáról most csúszott le a 2 cm-es jégpáncél, közben erős fűtés, a sátorban + 30 fok meleg van, sokat segít a napfény." Január 14-én három szaporító láda Muk és egy szaporító láda Rigolettó fajtájú saláA palánta tápkockába történő ültetését nevezik pikírozásnak 138