A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Fodor Ferenc: Egy kiskunhalasi kertészcsalád története

meghagyta a család kezén, de csak százalékos művelésre. A tanyát kiadták Rékasi Sándor családjának, hogy gondozzák a gyümölcsöst. A szövetkezet meghagyta a lovat, kocsit, de kikötötték, hogy a termés 40 százaléka a téeszt illeti. 30 százalékot kapott a Rékasi család és 30 százalék jutott a Tallér családnak. Tallér Lajos 1962. március 27-én lépett be a téeszbe munkásnak. Mint kertész dolgozott a téeszben 1969-ig. 1962. november 13-án költöztek be a városba. Ezután felesége 1962-től 1968-ig kijárt a tanyára, segített Rékasiéknak, gondozta a gyümölcsöst. A törvény szerint egy nőnek évente 80 napot kellett dolgozni a téeszben, hogy beszámítsák az évet a nyugdíjalapba. Erről Tallér Lajosnét nem tájékoztatták, így ezek az évek elvesztek számára a nyugdíjalapból. A gyümölcsösben végzendő munkák nagy része Tallér Lajosnéra maradt, mivel férjének a téeszben kellett dolgozni, és a bérlő is betegeskedett. „Vittük a téesztől a permetezőt, kapott az én párom egy hét szabadságot, le kell permetezni a fákat. A motoros permetezőt ló húzta. Egy személynek kellett ülni fönn. Az én párom közben a hátgerincével lerobbant. Volt ilyen időszak, amikor heteken keresztül nem bírt lábra állni. Ez órabérre volt kiváltva. A nővéremnek a férjével permeteztük be. Nekem kellett permetezni, mert a lovat vezetni kellett, de a motor nagyon hangos volt, és a ló félt. Én nem bírtam volna vezetni. Órákig tartott a lovat betörni. Borzalmas hangja volt. Az öt hold barackosban 9 kút volt, 6 gyűrűs. Még most is benne van, mert csak 2-2 gyűrűt tudtunk kivenni, a többi benne van. Az első 10 hektó az mönt mindönfelé. Azután már jól ment. Volt egy Kis nevezetű agronómus, aki ellenőrizte a munkát egy kis Kómár motorral, azt mondta: Tallérné, ha nem látnám, hogy maga csupa permet még a füle is mög a haja is, nem hinném el. Tavasszal volt, akkorák voltak a barackok, mint egy meggymag. Akkor kellett monília ellen permetezni, hogy angol export legyen, mert azt fizették meg jól. Rézgáliccal permeteztünk. Mészkénlét saját magunk főztük. " Természetesen a gyümölcsösre ily módon mind kevesebb munkát tudtak fordítani, míg a tanyán lakó bérlő is lebetegedett, majd el is költöztek. A tanya üresen maradt, föltörték, minden mozdítható dolgot elvittek. Miután a tanyára az Új Élet téesz sem tartott igény, eladták Madaras Antalnak. A lovat is eladták. A gyümölcsös lassanként tönkrement. Tallér Lajosné 1968-ban egy zöldséges boltban helyezkedett el mint eladó. Itt dolgozott 1980-ig. Tallér Lajos nyugdíjazása után kertjükben épített fóliasátrakban kezdték el újból a kertészkedést. (7. kép) 4,5 méter széles, 20 méter hosszú favázat építettek, melyet fóliával takartak le. A favázakat 1994-ben szedték szét, helyükre vasvázakat állítottak. Három sátor volt. Az egyik sátorba fekvőkemencét raktak. A fűtéshez fa kellett. Ezt az erdőben gyűjtötték össze. „Fűteni kellett. Volt egy erdész...: Annyi gallyat szehet Lajos bácsi, amennyit csak akar. Nekünk a Skodánk arra volt - volt egy 100-as előbb, később egy 120-as - kimentünk reggel, elláttuk a jószágot, kivittük a baltát, a vizet, az ennivalót, majd megettek bennünket az erdőben a birkalegyek, és csináltuk a tűzrevalót a kemencéhöz. Összekévéztük, akkorára, hogy beférjen a kemencébe. Két helyen dróttal összekötve. Én raktam, ő drótozta, jött a fuvaros és vitte. Őrült mennyiség kellett. Azt nem lehet elmondani, hogy itt mi volt. Volt, aki az utcában azt mondta, az ilyen embertől el kellene venni a nyugdíjat. Na137