A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

-Mi újság? - Nincsen semmi. Fogtak már hat kis potykát. - Jól van, az elég lesz nekik főzni. Elővettem a tarisznyát, leültem én is, kezdtem falatozni. Láttuk, hogy nagyon beszélnek valamiről. Mink nem is törődtünk velük tovább, a csónyikot is kihúztuk a vízből, vártuk a kocsit. Dél elmúlt, mi nem figyeltünk semmire sem, rájuk se néztünk, a halászokkal beszéltek valamit. Azután odagyüttek hozzánk, azt mondták, hogy ne menjünk sehová, maradjunk tovább, úgy, ahogy volt minden régiben. Én nem szóltam semmit, a bátyám aztán beszélt velük. Azután azt mondja a bátyám nekem: - Mit szólsz hozzá? Azt mondtam, hogy: - Mán össze vagyunk pakolva. Hát mink mán várjuk a kocsit és menünk, mink nem halászunk senkivel. Azt mondták, hogy azok a halászok elmennek, mán viszik is őket ki innen, ők beismerték azt, hogy ők nem tudnak úgy halászni, mint mink. Elmentek, azután mink vissza lepakoltunk. Ekkorra megjött a sógorom a kocsival. Látja, hogy pakolunk vissza le a vízre. Mondja, hogy: -Mi van veletek? Mondom neki: - Visszamaradtunk úgy, ahogy voltunk. (67) Azután azt mondja az Anti bácsi a Bálintnak: - Holnap nem lesz hal a szentesi piacra, ezt nyertük evvel a próbálkozással. Mink rendbetettünk mindent. Mink tudtuk azt, hogy estig fogunk még annyi halat a piacra, amennyit szoktunk fogni. Azt kérdezi a Bálint bácsi, hogy: - Halászunk-e még estig? Azt mondtuk, hogy: - Mán menünk is azonnal. Hozzá is fogtunk halászni. Azt mondom a bátyámnak: - Anti bácsival főzetünk halat, mert mink nem érünk rá mostan. Főzött is az öreg. Mire bealkonyodott, akkorra lett hal a piacra elég. Ekkor látta az öreg gazda, hogy van hal. Azt mondta, hogy akik itt voltak délelőtt, azok nem fogtak volna két hétig sem ennyi halat. Pedig nagyon köpték a markukat, hogy majd ők megmutatják, hogy ők mennyi halat tudnak fogni. Fogtak is mindössze kilenc kis potykát. Szégyenszemre el is mentek. Ekkor az Anti bácsi beismerte, hogy tudat kell a halászathoz is meg szorgalom. Ámbár minden munkához szorgalom kell, ez az alapköve minden munkának: a szorgalom. Meg is történt a halászat, nem történt azután semmi baj. Mikor megvolt a végelszámolás, összesen ötvenhat m./mázsa halat adott ki a kilenc kataszteri hold kubigödör vízterület. Ezekből a sorokból, kedves Olvasó, lehet látni, hogy milyen a haltermő esztendő: kikel a pete és meg is nevelődik. (68) A második esztendő volt az 1919-ik év, amikor a csongrádi Nagy-rétbe beszabadult a víz. Május 19-ére virradó éjjel 11 órakor jöttek a katonák, minden vízen járó embert mozgósítottak, menni át a Nagy-rétbe menteni, amit csak lehet, embert, jószágot egyaránt. A katonai parancsnokság alá voltunk rendelve. At is mentünk én és Dányi sógor meg bátyámnak a fia. Egy pirityes ladikkal a hídrámpánál kellett jelentkezni a katonáknál. Még akkor a víz nem volt ott. Sokan jöttek még akkor is a víz elől, jószágot vezetve-hajtva, ki ahogy tudott menekülni ki a gátra. Az a vízmoraj, ahogy 99