A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

hallatszott a zúgás! Volt olyan, aki az ágyból ugrott ki, felment áfára, ott várta meg a reggelt, meg a szalmakazalra, meg a nádtetőre, ki ahová tudott menekülni. Már előző nap a katonák tudatták a réti lakosokkal, hogy pakoljanak ki a gátra, nehogy ott érje őket a baj. Ezek nem hittek nekik, merthogy a román katonák is ott voltak, a Tisza vonal volt a front, jobban hittek a románoknak, mint a mieinknek. Mikor a víz odaért, akkor a katonák kiadták a parancsot: menni és menni kell. Áthúztuk a ladikot a gáton, mentünk befelé a Várhát irányába. Ahogy mentünk, még akkor is ívott a potyka olyan csapatokban. (69) Ahogy a ladik közéjük ért, úgy zörgött az evező a halak közt. Ennek meglett a halban dúsgazdag eredménye, mert felívott a hal teljes egészében. Annyi lett a kis potyka, hogy még annyit azelőtt soha nem láttam. A víz bent volt a Nagy-rétben egész nyáron, a kis potykák megnyőttek, a tavak, meg a holt-Tiszák, meg a tehenesi Holt-Körös, meg a zalotai Holt-Körös, úgynevezett Rácz-Körös, mind tele maradtak hallal. Úgy teli volt a tehenesi Holt-Körös, kevés volt az oxigén a vízben, elpusztult sok hal, olyan bűzös volt arra a levegő is, hogy sokáig nem lehetett arra járni. A tehenesi Holt-Körösben nem sok hal maradt, mert a víz is beteg lett a sok fertőzéstől. Nem törődött vele senki. Az lett volna a legjobb halászni, kivinni az élő-Körösre. A halat menteni, amit csak lehetett, Szentes városának lett volna kötelessége, mert háromnegyed részben az ő tulajdona volt, egynegyed részben Szelevényhez tartozott. Ennek a hanyagságnak nem lett se ura, se gazdája, merthogy zűrzavaros volt, erre vetették az okot. A fentiekből lehet látni azt, hogy milyen a haltermő esztendő, ami megtermi a kikelt kis halat egyaránt. Sokszor mondják, hogy nagyon kevés a hal. Ennek megvan az oka: nincs kedvező vízállás. Ami szaporulat van, azt is elpusztítja a sok pice, meg a kubikgödrök kiapadnak, ott pusztul (70) el, a madarak felfalják, meg a csavargó orvhalászok kifogják. A régebbi időkben, mikor a Csongrád-Szegedi Tiszai Társulat megalakult 1902-ben, Szentesen lett a halásztársulat székhelye, az igazgató Nohobáczki volt. Az akkoriban megalakult halásztársulati törvény szerint lett a víz kiadva. A társulat nagy gondot fordított az ivadék megmentésére: amikor a vizek leapadtak, a kubigödrökből kihordatta az apró kis halakat. Erre volt két fogadott ember, aki átlag a pusztulástól megmentette az ivadékot 80 krajcár napszámért. És ha volt egy kis nagyjahal, olyan például keszeg vagy csuka, vagy más effajta, azt elvihettek minden nap magukkal. Szabó János bácsi volt a megbízott az ivadékhalászatnál. Ha a szükség kívánta, akkor több embert alkalmaztak, menteni a szaporulatot, ahogy csak lehet. Ez se ment sokáig, a kassza kiürült. Pedig az akkori állam is hozzájárult bizonyos menynyiségű pénzsegítséggel. Két-három évig ment a dolog rendes ütemben, azután kiadta a társulat résziből halászatra, ekkor már nem törődött az ivadékkal senki, hiába volt az ellenőrzés, csak a nagyobbat fogták ki, az apraja ott maradt a kubigödörben. Elapadt a víz, kiélték a madarak, nem törődött velük senki, csak a nagyját fogták ki mindig. (71) A hal étkezése, melyik fajhal(nak) mikor és mi az étkezése: A potyka eszik, amikor a víz felmelegszik. Étkezése: megeszik minden kis rovart, ami a vízben van, a pici kis lárvák azon felül megeszik a kukoricát is. Ha ezek nincsenek, akkor megeszi a saját kölykét. Ezen volt vita már többször, hogy a potyka nem ragadozó. A potyka amit én tudok tapasztalataimból - igenis megeszi a kis halat éppen úgy, mint a süllő vagy a csuka vagy más effajta ragadozó. Meg is hízik tőle. Majd ezekről az utóbbi 100