A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Benkéné Sándor Barbara Zita: Hódmezővásárhely egészségügyi kultúrája a 18. századi boszorkányperek alapján

román nemzetiségű asszony volt. A pénzért munkálkodó, valószínűleg nagy tapasztalattal rendelkező gyógyítót lefejezés utáni máglyahalálra ítélték. A hódmezővásárhelyi boszorkányperek tanúsága szerint az imént bemutatott racionálisnak tűnő gyógymódok sok esetben irracionális, mágikus-vallásos elemekkel társultak.

1 Szűcs Istvánné (1749) „legelőször úgy kezdé orvoslását, hogy a földre keresztet hánya, s megparancsolá a tanúnak hogy ártán hájat hozna néki, amelybül más fövekkel együtt zsírt csinál a gyermek orvoslására". Imádsággal, ráolvasással kombinált gyógyítást több esetben találtam. Bodor Istvánné (1740) egyik betegét a következőképpen gyógyította: megkente „zsírocskával", közben a következőket mondta: „Ebszar, kutyaszar semmi biz ez, meg gyógyulsz belőle". Még kétszer kente és a tanú szerint „nagy erővel belemet fel tekerte". Kenés közben tizenkétszer általugrotta, és azt mondta: „Nefély Isten Szent Lélek ugy segéllyen kötés ez, valaki cselekedte, de jól meg cselekedte ám...". Hasonló változatot találunk Fejér Istvánné (1730) vádlottnál is: „Eb gongya kuttya gongya van a babodnak, és annak után a mindgyarast el mentt róla a Nagy Daganat". 1749-ben Cserősnét többen ráolvasással vádolták meg. Egyikük szerint a vádlott a következő archaikus imát mondta: „El indúla Krisztus Urunk Szent Jánossal érkezett a Fene Aszszonyhoz, szállást kért, adott szállást, tsinált köbül párnát, vasbul lepedőt, el méné onnat az erős aranyos oroszlánval... ". Ugyancsak ő gyógyított „disznóáll zsírral" és „kígyó harapta fűvel". Vörös Jánosné (1755) vádlott zsírt, fokhagymát és fürdőt használt. „Boszorkány szó volt hozzá", valamint timsó. Különböző babonásnak minősített eszközök közül „kígyó hártyát", „csontocskákat" és „akasztott ember kötelét" alkalmazta. „Akasztott ember ruhája" szerepel Mázsás Ferencné (1754) és Fekete Mártonné (1755) perében is. Katona Istvánné (1756) „patyolatos tökből", „juhszalagból" és „mohából" fürdőt rendelt el, amelyet a páciensnek kilencszer kellett megismételni. Szűcs Istvánné (1749) fejszédülésre a következőt rendelte el: új fazékban főtt vízben, háromszor kell megmosni a fejet, a vizet pedig a Tiszába kell önteni. Az 1730-ban perbefogott Mázsásné 25 évvel korábban két száraz lófejet egy ifjú házas ágyába tett, s ennek következtében azok éveken át gyermektelenek maradtak. Csóné (1744) egyik páciensének azt javasolta, hogy „fogjon kilencz pókott, s kilencz legyett törj en öszve ó hajban, azzal köny égesse lábait". A vele egy időben bíróság előtt álló Kos Dorottya hét féle fűvel gyógyított. Fazekasné, mint gyógyító szerepel a boszorkány-gyógyító Szőke Tamásné 1749-es perében. Fazekasné páciense elvágta a lábát, melyet az asszony disznóállzsírral és „kígyó harapta fűvel" orvosolt.

131 Egy várandós asszonynak Kos Dorottya (1744) - mint tudjuk róla: „eő applikaltatott a Pátiensek megh visgalására" 132 azt ajánlotta, hogy lány gyermeket 125 Kristóf I. 1990b. 145-147., R. Várkonyi Á. 1990. 386-388. 126 Bessenyei J. I. 1997. 211., Ld. Függelék: 27. 127 Schräm F. I. 1983. 267-268., Ld. Függelék: 20 128 Schräm F. I. 1983. 235., Ld. Függelék: 7. 129 Schräm F. I. 1983. 277., Ld. Függelék: 29. 130 Schräm F. I. 1983. 269., Ld. Függelék: 22. 131 Schräm F. I. 1983. 278., Ld. Függelék: 29. 132 Schräm F. I. 1983. 271., Ld. Függelék: 24. 85