A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Benkéné Sándor Barbara Zita: Hódmezővásárhely egészségügyi kultúrája a 18. századi boszorkányperek alapján

„Cserösné valamely gyiikereket adott borban a fatensnek, me Ilyet megh iván attúl hanta ki a koszorú kő sárt mellyet a Duna mellet ivot".

u Szőke Tamásné, azaz Cserösné (1749) szerint nem mást mint „fekete Nadály gyökeret adót innya sérvisrül és olvasott reája... ".

ll9 Fekete Mártonné (1755) peréből ismerjük annak a balesetnek a körülményeit és eredményét is, ami miatt itt is fekete nadálytövet alkalmazott a gyógyító. A fátens székre állva szerette volna mentéjét „rúdra tenni". A székről azonban hanyatt esett és bal karját úgy megütötte, hogy az bedagadt. Feketéné a karsérülést (zúzódást, esetleg törést) fekete nadálytővel és „forrasztó kővel" kötözte, bár az asszony szerint nyolc hétig továbbra sem tudott kezével fogni. A páciens továbbá azt is sérelmezte, hogy karja nem „helyesen" gyógyult, mivel könyökben még később sem hajlott. „Nagy nyavalya" orvoslására kilencféle faágból és „kakuk fűből" főzetett orvosságot egy tornai „doctor" (Fekete Mártonné, 1755). A páciens „bal lába ikráján csúnya dagadás támadott, ugy hogy fel is sugorodván", háton kellett hordozni.

120 Feketéné (1755) boszorkány-gyógyító szerint nem más ez mint tályog. Orvoslására a következőket ajánlotta: „vegyen kegyelmetek neki jó sáfrányt és tejfellel összekeverve csinállyanak flastromot [tapasz, sebtapasz] belőle, ruhára kenvén, tegyék reá, megfakasztja, és azután mossák bojtorján gyökerévelfőtt vízzel, és levelével ragaszszák, meggyógyul".™ Körülbelül két hónap alatt a tejföllel kevert sáfrány és a bojtorjángyökér valamint -levél gyógyhatása meghozta az eredményt. Egy összeszólalkozást követően a későbbi sértett „jobb keze feje ki is fordult és megmerevedett, tiszta hideg lévén"}

12 Fekete Mártonné (1755), akit azért hívtak, hogy „orvosolná meg a Fatens kezét", úgy vélte, hogy a betegnek kificamodott a keze. Erre a következőt ajánlotta: „Ihen egy kis fokhagyma koszorú, párgolja meg kigyelme véle".

m Szabó Istvánné (1756) hideglelésre dohánylevelet adott inni. Mázsás Ferencné (1754) lakójának a következőt parancsolta meg: „...ki menvén a kertbe, szedne zöld vad kendert, mellyel kötné bé" 24 bizonyos testrészeit. A beteg erei a hasán megdagadtak és megkékültek, az arcán pedig az orrán keresztül karcolások voltak. A gyógyító asszony szerint a páciensét a „hideg ki lelte", a karcolásokat saját maga és nem más csinálta. A hódmezővásárhelyi viszonyok között - minden valószínűség szerint - előforduló, ezáltal hozzáférhető fajok közül a fennmaradt boszorkányperek gyógyító eljárásaiban a legnagyobb szerepet a fenyő, fűzfa, tarlóvirág, tövises iglice, fekete nadálytő, apróbojtorján és a tisztesfű kaphatták. A legalaposabb gyógynövényismerettel egy bizonyos Fekete Mártonné nevű asszony rendelkezhetett. Az ellene 1755-ben lefolytatott tanúkihallgatások során hangzott el a legtöbb növényfajta neve és annak alkalmazása. Úgy tűnik, hogy „Kata néne" idős, minden bizonnyal szegény (zsellér, lakó), 118 Schräm F. I. 1983. 279., Ld. Függelék: 29. 1,9 Schräm F. I. 1983. 279., Ld. Függelék: 29. 120 Laufenauer К. 1899.228. 121 Laufenauer К. 1899.228. 122 Laufenauer К. 1899.230. 123 Laufenauer К. 1899. 230. 124 Schräm F. I. 1983. 304., Ld. Függelék: 34. 84