A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Benkéné Sándor Barbara Zita: Hódmezővásárhely egészségügyi kultúrája a 18. századi boszorkányperek alapján

hatott. Az ilyen körülmények között fellépő járványok nagyobb erejű pusztítása tehát kézenfekvő volt.

22 1732 és 1734 között az erős tél, valamint a szokatlan időjárási viszonyok következtében éhínség jelentkezett. Az alapvetően agrártársadalomként definiálható hódmezővásárhelyi népesség helyzetét tovább nehezítette, hogy az időjárási viszonyok következményeként nemcsak terményeik, hanem állataik is folyamatos pusztulásnak voltak kitéve. 173l-re 3810 szarvasmarhát írtak össze, míg 1712-ben ennek majdnem négyszeresével (12194 db) rendelkeztek a város lakói.

23 A juh- és a lóállomány is jelentősen megcsappant, hiszen az előbbi - az említett évekre vonatkoztatva - 31698-ról 7220-ra, az utóbbi 6009-ről 1909-re fogyatkozott meg.

24 A városban 1734-től van adat arról, hogy éveken keresztül marhavész pusztított. A legyengült, és betegségre inkább hajlamos városi lakosságnak az 1732-ben kitörő pestisjárvánnyal is meg kellett birkóznia.

25 Debrecenben és Bihar vármegyében az 1738/4l-es pestisjárvány időszakában érződött leginkább a természeti katasztrófák boszorkányüldözésre gyakorolt hatása.

26 Az országos méretű pestisjárvány 1738-ban Hódmezővásárhelyt is elérte. 1738-ban és 1739-ben nemcsak emberáldozatokkal kellett számolni, hanem jelentős mértékben a dögvész megjelenésével is. Csongrád megyében a pestis emberekre mért pusztítása 15,4%-ban határozható meg.

27 Ha mindehhez hozzátesszük az ezzel párhuzamosan jelentkező marhavészt, valamint az 1737-től 1744-ig elsősorban a gyermekek között pusztító himlőjárványt, akkor igencsak lesújtó kép tárul elénk.

28 Maga az időjárás sem volt kedvező, hiszen Borsos János boszorkánysággal bevádolt gazda 1739-es perében arról értesülhetünk, hogy a „vén Borsos" aszályt hoz. Egyik tanú szerint „mostanyi Esztendővel való szárazságban egykor szép csendes Esső kezdett vala esni, mellyet az Házban való feküvésében észre vévén Borsos János... akoronföl vetvén maga szemeit az Fellyegekre... az Essais azon szók után mindgyárason megh állott", 9 vagy „midőn az esső leg szükségesebb lett volna, szépen bé borúiván az ég essőre volt az idő... a fölhő el oszlott, és esső leg szükségesbb időben is két, három holnapig sem lehetett".

2,0 A perben olvashatjuk magának Borsos Jánosnak a véleményét is, miszerint „mit féltek az Essőtül hiszem könnyű az Essőt meg fordítani"'.

31 1739-ben Gémes Györgyné, Szabó Anna boszorkányperében ez áll: „ olykor midőn esső akart lenni, csak futkosott a Deutrumban nevezett Gémesné az házbúi ki bé az akolba, de ott mit csinált nem tudja; de az esső el múlt... ". Az 1739-es évet követő év az aszály helyett vízáradást és dögvészt hozott a városra. Ezt támasztja alá, hogy egy 1740-es perben a következő szerepel: „most midőn a Víz áradás volt".

33 Ugyancsak ezt erősíti meg az 22 Kristóf I. 1990a. 120-121., Behringer, W. 1990. 366-371, 379. 23 Szeremlei S. IV. 1911.247. 24 Szeremlei S. IV. 1911.247. 25 Hódmezővásárhely története I. 1984. 363. 26 Kristóf I. 1990a. 120. 27 Dávid Z. 1973.75-130. 28 Hódmezővásárhely története I. 1984. 347-448. 29 Schräm I. 1984. 257., Ld. Függelék: 17. 30 Schräm I. 1984. 258., Ld. Függelék: 17. 31 Schräm I. 1984. 258., Ld. Függelék: 17. 32 Schräm I. 1984. 260., Ld. Függelék: 16. 33 Schräm I. 1984. 266., Ld. Függelék: 20. 72