A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Nagy Netta: Virág- és kertkultúra három Szeged környéki településen

A virágok felhasználása Amint már utaltunk rá, a virágoknak a múltban az esztétikai szerep mellett fontos gyakorlati funkciói is voltak. A szakirodalom a virágok mindennapi életben való felhasználásának számos módját idézi. Ezek közül viszonylag keveset tudunk kimutatni a vizsgált településeken. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy bizonyos virágok új, gyakorlati funkciót is kapnak. A falusi ember „patikája" régen az erdő és a mező volt a maga növényeivel: a csodálatos hatású füvekkel, fákkal, a titokzatos erejű gyökerekkel, az éltető nedvű levelekkel, szárakkal. Télen ez a patika a megszárított növényekkel a padlásra vagy a tornác gerendájára költözött.

42 Gyógyító hatása azonban nemcsak mezei-erdei füveknek, virágoknak, hanem kerti virágoknak is volt. Itt a gyógyító hatású kerti virágokról és a napjaink virágos-, veteményeskertjeiben fellelhető gyógynövényekről szólunk. 1932-ben Rapaics Rajmund azt írta, hogy a parasztkertekben olyan virágok találhatók, amelyek a középkorban a kolostorkert legfontosabb herbai, gyógynövényei voltak; említi a rozmaringot és a kövirózsát is.

4 A magyar etnobotanika úttörőjeként számon tartott Borbás Vince a 19. század végi parasztkertekről ezt állapította meg: „...a magyar nép nem mindég a rikító színű, hanem inkább a szépszagú virágokat szereti kertjébe ültetni. Ilyen a hamvas istenfa (Artemisia Abrotanum), a fodor és laposmenta, a majorána, a rozmaring, rezeda."

44 A rozmaring és a rezeda a 20. század közepéig a legkedveltebb népi virágok közé tartozott, ma a falusi házaknál szinte egyáltalán nem, tanyákon pedig csak elvétve találhatók. Ezek népi gyógyászatban való felhasználására idősebbek sem emlékeznek a három településen. Több tanyán ill. háznál található bors- illetve fodormenta, melynek főzetét légúti megbetegedések esetén teaként fogyasztják. Napjainkban megfigyelhető, hogy bizonyos vadvirágokat akkor telepítenek a virágoskertbe, amikor tudomást szereznek gyógyhatásáról. Ilyen például a vérehulló fecskefű - amit az út széléről, a gyepről ültettek a virágoskertbe, és narancssárga nedvét szemölcsök, csípések, sebek gyógyítására használják. Megjegyzendő, hogy az említett növények gyógyhatását nem az öröklődő népi tudás, hanem a napjainkban divatos természetgyógyászat révén ismerték meg. Találtunk példát arra is, hogy egyes virágokat (pl. kerti cickafark) megszárítanak és a téli hónapokban főzetét alkalomszerűen fogyasztják, mondván, hogy gyógyhatású. A vadrózsa terméséből, csipkebogyóból régen gyógyteát készítettek. „A vadrózsa bogyója jó teának, de máma mán árúnak a botba is ilyen teafüvet. "

45 Bálint Sándor A szögedi nemzet című művében gyógynövények gyógyhatásait taglalja, s a felsorolt növények között néhány kerti virágot is említ: a kékliliom virágjának teáját köhögősök isszák, a liliom hideglelésre, sárgaságra jó, törkölypálinkában áztatva iszogatják.

46 Az említett virágok ilyen célú felhasználását településeinken nem ismerik. Fülfájás esetén a kűrózsa, azaz kövirózsa (Semper42 Szabó-Péntek 1996. 117. 43 Rapaics 1932. 33-34. 44 Borbás 1890.59. 45 id. Bodor Péterné közlése 46 Bálint 1980. 159-162. 142