A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Ifj. Lele József: Megállítottam az időt

illemhely. Ez mellett egy fedél alatt volt a vályogfalú és kis cserepes kacsaól és tyúkól, melynek padlásán voltak a kapák, a kaszák és egyéb gazdasági kéziszerszámok. A kacsaól előtt egy négyzetméteres beton kacsafurdető volt, abban mindig tiszta víz, mivel abból ittak a szárnyasok. Ezen épület mellett - egy-másfél méterrel - épült egy fedél alá (az udvarvég felől indulva) egy fiaztató ól, a kocsiszín és a hatszor ötös nyári konyha. A kocsiszínben épült meg az 1930-as évek elején a füstölő és a kazán, mivel apám mészáros és hentesként itt sok disznó dolgait főzte, sütötte és füstölte. A féltetejű épület utca felé eső végében, a nyári konyhában volt egy berakott tűzhely. Egy méternyire tőle állott egy gólyalábas ágy. A végfal és a hátsó fal előtt a sarokpad ölelte az asztalt, melynek sarkában volt a kenyérkosár. Az ajtó mögött két szék és egy hokedli állott. A hokedlin, mint a nagykonyhában is, vizes lavór volt szappannal, az ajtófélfába vert szegen pedig a törülköző lógott. Az ablak az udvarra nézett, amely alatt deszka alkalmatosságon sorakoztak a vizes köcsögök, télen a kevertes vödör is. Ebben a nyári konyhában születtem 1938. február 17-én. Az udvar ezen oldalát egy téglából épített és piros cseréppel fedett mészárszék zárta udvari és utcai ajtókkal, és egy udvarra néző ablakkal. Ennek alja mozaiklapokkal volt kirakva. Falait évente többször is kellett fehér mésszel meszelni. Előtte fából ácsolt rénfákba vert cinkezett vashorgok szolgáltak a tagolt és tőkehúsok tárolására. A pult az utcai bejárattal szemben volt, a jeges pedig azon ajtó szárnya mögött. Az utcára ugyanis egy külső levélajtó és egy belső, üvegezett ajtó nyílott, mely fölött az utcán egy léckeretes bádog táblának egyik szélén egy sertésfej, a másikon egy tehénfej közé volt írva: Lele József mészáros és hentes. A lakóépület nagy padlásterében kenderkötelek szolgáltak ruhák szárítására. Az istálló padlásán széna volt, és kevés lucerna, amelyeket az istálló előtti színre nyíló szénabedobó lyukon lehetett föl- és lehajigálni. De ott tartották a gyékény kévéket is, amelyeket nagyanyám telente földolgozott. A magtár padlása volt az én gyermekkori birodalmam. Volt ott kisebb-nagyobb cserépfazék, közöttük 30 és nem egy 50 literes is. Ide tették föl a használatból kiesett széntképeket, vasfazekakat és -lábasokat, a kancahordókat, dézsákat, olyan lószerszámokat, amelyeknek egyes részeit a használatban lévők javításához használták, szekér, kocsi és szánrészeket, sőt egy egész parasztkocsit szétszedett állapotában. Nagygazda tulajdonosságra utalt, hogy az udvar teljes egészében vasas téglával volt kirakva. S mivel voltaképpen minden hasznosítható helynek funkciója volt, az udvarban csak két fa állott: az ól és a farakás, illetve a szalmakazal és a szárkúp között. Amikor szüleim megvásárolták a főutcán lévő Hodács pék házát, felköltöztek és ott nyitottak anyaüzletet, s lett az eredetiből fióküzlet. Jómagam, mint a legfiatalabb fiúunoka a nagyszülőknél maradtam, és mindaz, ami engem ott tizenhat éves koromig körülvett, s amiket csináltam, mindenestől belém ivódott. A nagyház földjének mázolása, a kemencébe való fűtőanyagok behordása, az istállók, az ólak és a nagy udvar tisztántartása, a kacsák kopasztása, a szükségképpeni házfaltapasztáshoz sár elkészítése, a tavasztól késő őszig való gazdasági munkák végzése, a jószágokkal való bánás, benne az etetés, az itatás, a ló és a tehén vakarása, csutakolása (az én időmben ökrök már nem voltak). Ellestem, miként állították be az ekét tarlószántáskor, vagy mély12