A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Fodor Ferenc: Az öttömösi spárgatermesztés

hegesztett háromszögű, éles penge. „Rá köll árú a kéznek, hogy ne serese mög a mellette lévőt" - mondják. A síp kiszedése után a homokot kézzel vagy kis lapáttal, esetleg kőműves vakolókanállal simítják el. A sípokat garabolyba hegyével egy irányba rakják, nedves ruhával állandóan takarják. Szedés után a spárgát vízbe teszik és letakarják, ne kapjon fényt, nehogy színt váltson. Ezután osztályozzák. Az extra 22-26 cm hosszú, minimum 16 mm átmérőjű. Az első osztályút sólónak nevezik. Ez 12-16 cm hosszú és minimum 16 mm vastagságú. Sima, egyenes, hibátlan tiszta, friss vágású, fehér vagy csontszínű lehet. Nem lehet beteg, rovarrágott, rozsdafoltos, pudvás és fej nélküli. A fejnek zártnak kell lenni, illetve nem lehet foltos és elszíneződött, lila. A 10-13 cm hosszú és 16 mm-nél vékonyabb a levesspárga. A 10 mm fölötti vastagságú, 5-14 cm hosszú а fejtörmelék. A maradékot szártörmeléknek nevezik, 4 cm-nél ez sem lehet rövidebb. Tehát hoszszúság és vastagság szerint válogatják, sablon segítségével. A sablont házilag készítik. A gyakorlott válogatók csak a kritikus nagyságú sípokat sablonozzák. A sípokat méretre vágás előtt kis faládába teszik, ahol egyszerre vágják el. Ha a sóló vagy a leves 22 cm-nél hosszabb, azt levágják, ebből lesz a szártörmelék. A kiválogatott spárgát minőség szerint ládákba rakják, majd átadják. A műanyag ládák elterjedéséig erre a célra gyártott, speciális faládákat használtak. A spárga szedése április közepén kezdődött és június 20-ig tarthatott. Ez utóbbi dátum hasonló volt a dinnyetermesztők körében elterjedt Lőrinc-naphoz, ugyanis a később szedett spárga már gyengébb minőségű volt. Mára a helyzet teljesen átalakult. A megváltozott értékesítési viszonyok a termelőket rákényszerítették a változtatásokra. Ez egy kényszerű innovációs folyamatot indított el, mellyel csak a legtehetségesebb, legnagyobb tőkével bíró termelők tudnak lépést tartani. A lehetőségek igen korlátozottak. A mind koraibb fajták telepítése állandó kiadásokkal jár. A régi telepítések fenntartása az elavult fajták miatt egyre költségesebb. A szezon rendkívül lerövidült, ma már csupán hat-hét hét. „Nálunk a szezon akkor kezdődik, amikor a görögországi export véget ér" - mondják. A legjobb árat a legkorábbi szedésekért adják. Ez csupán egy hétig tart, ilyenkor az első osztályú spárga kilója elérheti a 600-700 forintot is (2002. évi árak). Ahogyan a mennyiség növekszik, úgy csökken az ár. Amikor 200 forint alá esik, nem érdemes tovább szedetni, a bevétel nem fedezi a munkások bérét. Többször előfordult már az utóbbi években, hogy akár egy negyed szedés is a földben maradt, elhagyták a spárgát. A szezon a német spárga megjelenéséig tart. Ez a hat hét a spárgatermelők számára rendkívül nagy igénybevételt jelent. Kora hajnaltól késő éjszakáig dolgoznak. Akinek kisebb területe van - egy-két hektár azok még a család összefogásával, bérmunkások alkalmazása nélkül is el tudják végezni a munkát. Ilyenkor mindenki szabadságon van. A városban élő gyerekek, rokonok hazaköltöznek és segítenek. Munkaerőt a faluban fogadni ilyenkor szinte lehetetlen. Azok a helybeliek, akik munkát vállalnak, részéből szedik a spárgát, 35-40 százalékért. Nincs egységesen kialakult rendszer, van ahol napszámban dolgoznak, van ahol teljesítmény szerint. Azok, akik több hektárral rendelkeznek, mindenképpen bérmunkások alkalmazására kényszerülnek. Legtöbb munkavállaló Romániából Onest, Sandulei környékéről érkezik. Sokan családostól jönnek, többen évek óta egy helyen dolgoznak. Alkalmazásuk legális feltételének megteremtése a vonatkozó jog119