A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Kakucs Lajos: Adatok a bánsági néprajzkutatás történetéhez

kibontakozó gyűjtőmunkában Pavel Vasici, Dimitrie Ardelean, Athanasie Sándor és Ambrozie Jurma mellett ott találjuk más vidék fiait is. Az erdélyi Zeyk Jánost, aki 1836-ban bánsági útja alkalmával egy Jovan Jorgovanról szóló balladát jegyzett fel.

12 Az idegen kutatók közül legjelentősebb Arthur Schott, a stuttgarti származású agrármérnök, aki 1836 és 1841 között a Bissingen családjam-i birtokán, majd 1845-1848ig az oravicai bányaműveknél dolgozott. Közben járta a környék, valamint a szomszédos Havasalföld és Erdély román falvait, ismerkedett a román népmesékkel, melyekből 1845-ben Walachische Märchen címmel kötetet jelentetett meg.

13 A népköltészet iránt megnyilvánuló érdeklődés nem szorítkozott a bánsági román néphagyományok gyűjtésére, a 19. század elején induló szerb folklórgyüjtés keretében Vuk Karadzsics és társainak kutatása kiterjedt a bánsági szerb falvak népdalkincsének feldolgozására is. Évtizedekkel később Nikolics Sándor, a temesvári színház másodkarnagya, a bánsági szerb népköltészet kutatásának egyik kiemelkedő alakja saját gyűjtéséből 100 szerb népdal címmel önálló kötetet adott ki, melyből a temesvári Mannergesangverein dalegyesület 1861-ben már több darabot is bemutatott.

15 Az 1848-as forradalom előtti évtizedek „utazó" folkloristái közül meg kell említenünk Henry de Chambord-Bourbon herceg nevét, aki 1838-ban kíséretével együtt meglátogatta a bánsági francia telepeket és örömmel nyugtázta, hogy a hazájuktól évtizedek óta távol élő franciák még őrzik nyelvüket és nemzeti sajátosságaikat.

16 Az 1848-as forradalom leverése után a Bánságban is rendkívül megnőtt a néphagyományok, főként a népköltészet iránt érdeklődők köre. Ebben nagy érdeme volt korabeli román sajtónak, melyben Gheorghe Baritiu, Pavel Vasici, Simion Mangiuca, Athanasie M. Marienescu és mások hívták fel az olvasók figyelmét a népköltészeti alkotások gyűjtésének fontosságára. 1853 után Vasile Alecsandri költő hatása is jelentős volt az erdélyi és a bánsági román népdalkutatásra. A vidék első magyar hírlapja, a Pesty Frigyes által szerkesztett Delejtű közölte a Szegeden élő Csaplár Benedek 12 részből álló, Szózat a néphagyományok gyűjtése tárgyában című folytatásos cikksorozatát 1859-ben. Ugyanebben az időben a magyarszentmártoni pap, Berec Imre a Bánság népei címmel hosszabb tanulmányt közölt a bánsági németek, románok, bolgárok és krassovánok életéről. A lap másik munkatársa, Khern Ede az erdélyi szászok életéről írt érdekfeszítő cikket.

17 A továbbiakban elsősorban a kevéssé ismert gyűjtők munkáját és a néprajzi Engel Károly és Pop Dumitru: Culegerea de basme româneçti a lui Zeyh János. Studii de istorie literarä sifolclor. 1964.227. 13 Talo§, loan im. 214. 14

Talos, loan im. 214. 15 Braun Dezső: Bánsági rapszódia. Temesvár 1836. 80. 16 Birkás Géza: Francia utazók Magyarországon. Szeged, 1948. 107. Itt jegyezzük meg, hogy pár évvel ezután, 1876-ban, amikor Louis Hecht, a nancy-i egyetem tanára a bánsági francia falvakat bejárta, már senkit sem talált, aki a francia nyelvet beszélte volna. Ld. Friedrich Lotz: Die francösosche Kolonisation des Banats (1748-1773). Südost Forschungen XXIII. (1964). München. 17 Berkeszi István: A Delejtű 1858-1861. Délmagyarország első magyar hírlapjának kritikai ismertetése a kor jellemzésével. Történelmi és Régészeti Értesítő (a továbbiakban TRÉT) Temesvár 1910. 61-62.; Büchl Antal: A néprajzi gyűjtés kezdetei a Bánságban. Korunk 9/1974. 1004. 32