A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Fodor Ferenc: A Duna–Tisza közi homokhátság délkeleti részének paraszti gazdálkodása a második világháborúig

A századfordulóra a termelési és értékesítési feltételek megváltozásával lassú változásnak indult az addigi termelési szerkezet. „Még 1900-ban 100 szélmalom volt határunkban, ma fele van csak, a 15 vízimalomból már csak 9 maradt, azok közöl is néhány paprikaőrléssel tartja fenn magát, s a még meglévők sem sokáig maradhatnak meg, nem bírják a versenyt. Éppen így vannak a tanyák közt a szélmalmok, egyik a másik után pusztul el." Ez nem csak a malomipar technikai fejlődésének a következménye. A termelésben egyre nagyobb helyet kap a paprika- és a gyümölcstermesztés. „A paprikatermesztés fészke ősi időktől kezdve Röszke volt, az ma is onnét lassanként átterjedt az Alsónyomásra. Onnét tovább vándorolt úgy, hogy ma már a homokon is termesztik s állítják, hogy a homokon termelt paprika feldolgozásra igen jó anyagot szolgáltat. Valamikor Szegeden nagykörű volt a dohánytermesztés, melyet a viszonyok sajátos alakulásánál fogva a paprika teljesen kiszorított" — írta Szűts Mihály.

78 Bálint Sándor szerint is „... a szegedi paprikatermelés ősfészke Alsóváros, illetőleg a belőle kirajzott Röszke, Szentmihály-telek, továbbá a szegedi tanyavilág déli, alsóvárosiaktól megszállott része, főleg Feketeszél, Domaszék, Nagyszéksós, nyugatabbra folyton hanyatló, ritkuló előfordulással még Zákány, Mórahalom. Ezeknek a dorozsmai, halasi, majsai határba (Üllés, Bordány, Forráskút, Harka, Bocsa, Eresztő, Csólyos, Tázlár stb.) vándorolt ivadékai között is akadnak, akik paprikatermeléssel szórványosan foglalkoznak..."

79 A termesztés sok munkával járt, de kis területet igényelt, így a szegényebb családoknak is megélhetést nyújtott. Ha nem volt alkalmas földterületük, fogtak részéből, "ötből kettőért" vagy harmadából. Aki kapott kukoricaföldet, annak fogni kellett paprikát is. Erdeke volt a gazdának is, hogy megbízható, hozzáértő bérlőt fogadjon. A szegényebb emberek egymásra licitáltak, hogy ki mit végez ingyen, csakhogy ő jusson a részhez. A palántálás, kapálás, szedés, fűzés, fölaggatás a részes feladata volt. A palántát a.gazda adta. Az időjárástól függően, március 20-a után kezdték meg a vetést. A palántának az ágyat a kertben készítették el. Betrágyázták és fölásták, majd gereblyével a hantokat elsimították és deszkával letapiskolták, hogy sima legyen. Erre szórták a magot. Volt, aki előre kicsíráztatta, hogy korábban keljen. A magot megnedvesítették, majd az ágyba, a dunna alá tették. Azon aludtak, így melegítették. Óvták a kiszáradástól. Mikor megduzzadt, arányosan elszórták és vékonyan lehomokozták. A késői hidegek ellen éjszakára pokrócokkal, terítőkkel fedték le. Galambtrágyát, tyúktrágyát zsákba tették és leáztatták egy hordóban. Ezzel a vízzel enyhén belocsolták, majd tiszta vízzel leöblítették a palántát, mert a trágyás víz megégette volna a leveleket. A palántát a gaztól kigyomlálták. Azért, hogy a vetés után minél gyorsabban nőjön a palánta, melegágyat készítettek. A trágyatalp helyét egy ásónyom mélyen kiásták, melybe félérett lótrágyát terítettek. Ezt belocsolták, letaposták és lehomokolták. Körbe deszkakeretet tettek, melyet a tehetősebb gazdák leüvegeztek. Az üvegtetőt reggeltől estig nyitva tartották. Később, amikor elmúltak a hidegek, éjszakára sem csukták le, hogy a palánta erősödjön. Ez a módszer Mórahalom környékén az 1940-es években terjedt el. A paprikát barnás homoktalajba ültették. Tavasszal a földet megtrágyázták. A tehetősebb gazdák kisvasúton hozattak trágyát Szegedről. Legjobb az érett disznótráSzűts Mihály 1914. 130. Bálint Sándor 1962. 42. 90