A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Fodor Ferenc: A Duna–Tisza közi homokhátság délkeleti részének paraszti gazdálkodása a második világháborúig

szőlőkultúráját ebben az időben a nagyarányú szétaprózottság jellemezte. A szőlő közé gyümölcsfákat ültettek, melyek elfogták a napfényt és ez rontotta a szőlő minőségét. A kenyérgabona termesztésének nagyságát a malmok száma is mutatja: A malmok száma 81 - szélmalom 36 - szárazmalom 43 - gőzmalom 2 A malmokban kenyérlisztet, kukoricalisztet, árpadarát készítettek és kölest őröltek. A megélhetés alapvető forrása azonban az állattenyésztés volt. A legnagyobb jelentősége a szarvasmarha- és juhtartásnak volt. A közlegelők mind nagyobb arányú föltörése, majd tagosítása miatt az irredemptusok korán kiszorultak a legelők közös használatának jogából. Valószínűleg ennek következménye a baromfitenyésztés nagyarányú fellendülése. Az értékesítést megkönnyítette a vasúti szállítás lehetősége. „... a vasút megteremti a rendszeres kereskedést, mely ma már oly ügyesen s annyi vállalkozással van szervezve, hogy e tekintetben kívánni való nem marad, s a félegyházi csirkések méltán megérdemlik mindszélesebb körben, de leginkább külföldön terjedő jó nevüket."

40 A Szegedhez tartozó, hajdani alsó- és felsővárosi földeken ma számos helység található, mely vizsgálódásunk körébe tartozik. Szeged mezőgazdaságának fejlődésében jelentős szerepet játszott a paprika- és a dohánytermesztés. Ennek már középkori hagyományai is ismertek. A paprikatermesztést valószínűleg az alsóvárosi kolostor szerzetesei ismertették meg a lakossággal.

41 Hasonló múlttal és jelentőséggel rendelkezett a dohánytermesztés is. A 19. század első felében Szeged az ország legelső dohánytermesztő vidékei közé tartozott.

42 E speciális növénytermesztési kultúra, valamint a lakosság létszámának növekedése is hozzájárult ahhoz, hogy a város az 1850-es években legelőket osztott "szántás, legeltetés avagy kaszáitatás alá tetszés szerint leendő használatra."

43 A közlegelők árverezése az 1879. évi árvíz után vett újabb lendületet. Az egyre kisebb parcellákon gazdálkodó haszonbérlők az 1920-as évek gazdasági nehézségei miatt már a haszonbért is nehezen tudták megfizetni. A rossz minőségű homoktalajokat nehéz munkával tudták termőre fogni. Hogy a föltört talajt ne hordja el a szél, szőlőt ültettek. A szőlőültetés a 19. század második felében vett nagy lendületet. A Kárász és az Ormódi család által szervezett telepítéséken sok család kapott kisebb területet, illetve sok, kevés földdel rendelkező szegény bérlő a parcella árának ledolgozására kényszerült. így ellesték a szőlőtelepítés fortélyait. A tavaszi metszéskor szaporításra vesszőt vittek magukkal és elkezdődött a ház körüli szőlő telepítése.

4 így tehát a birtokstruktúrából adódó szegénység és a meglévő ter3!i Iványosi-Szabó Tibor 1985. 183. 39

Uo.241. 40 Szerelemhegyi Tivadar 1882. 228. 41 Bálint Sándor 1957. 13. 42 Takács Lajos 1964. 52. 43 Juhász Antal 1989.65. 44 Börcsök Vince 1970. 102. 81