A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Juhász Antal 65 éves

A Dél-alföld etnográfusa A 65 éves Juhász Antal köszöntése Szegeden született. A szegedi táj nevelte. A „legszögedibb szögedi" tanította a néprajz alapjaira. Szegeden kezdte pályáját, és 65 évesen Szegeden oktatja az egyetemi ifjúságot. A magyar népismeret legjelesebb szegedi tudósainak méltó örököse. Földrajzi értelemben fő kutatási területe a „szögedi nemzet" földje: a lepke alakú történelmi szegedi határ, valamint a népességkibocsátó Szeged tájátalakító új honfoglalóinak élettere: a Bánság és a kiskunsági puszták homoktengere. Állítólag 65 éves. Nehezen hisszük el. Sokan vagyunk, akik fiatal korában ismertük meg, változatlannak látjuk, és nem könnyen fedezzük föl rajta a múló évtizedek nyomát. A szegedi anyakönyv azonban könyörtelenül tanúskodik. 1935. augusztus 8-a nem tegnap volt, hanem 65 évvel ezelőtt. Mivel a tényekkel nem szállhatunk szembe, ne filozofáljunk az idő múlásán, hanem köszöntsük a 65 esztendejét fiatalosan viselő barátunkat, munkatársunkat, tanítómesterünket: Juhász Antalt, a Dél-alföld etnográfusát. Az ezredforduló egyetemi hallgatói professzorként ismerik. A szegedi etnográfus jelöltek érdeklődéssel és tisztelettel hallgatják előadásait és szemináriumi magyarázatait. A kevésbé fiatal nemzedék tagjai azonban, bár ismerik egyetemi oktató és tanszéki szervező tevékenységét, elsősorban muzeológusként szerepeltetik emlékezetükben. Nem mintha a társadalmilag alacsony presztízsű muzeológusság felidézésével tompítani akarnák a társadalom által joggal felmagasztalt professzorság dicsfényét, inkább egyszerűen arról van szó, hogy ünnepeltünk nagyon sokáig dolgozott múzeumban. Évtizedeken át virtigli muzeológusnak számított. Azok, akik az 1960-as, 70es, 80-as években némileg járatosak voltak a magyar néprajzi muzeológia világában, a szegedi múzeum nevének hallatán Juhász Antalra, Juhász Antalról szólva a szegedi múzeumra gondoltak. A 20. század második felének magyarországi közállapota, társadalmi értékrendje nem kényeztette el a muzeológust. Tőlünk boldogabb országokban a magyarénál jóval kisebb teljesítményű muzeológust is professzornak titulálják, tudósnak tartják, tisztes polgári életformát biztosító fizetésben részesítik. Magyarországon a hatalmi tényezők és a társadalom megítélése szerint a muzeológus a kulturális fullajtárok egyike, akinek tudományos törekvése valamiféle elnézendő, gyermeteg hóbort. Munkálkodása tulajdonképpen fölösleges, jóformán senkinek sem hiányzik, mindenki megvan nélküle, de azért a régi beidegződések, kultúrpolitikai sémák és az örökölt intézményi szervezet alapján el kell tűrni, fenn kell tartani. Elsősorban azért, hogy a világ kerek maradjon. Mindezek tetejébe a szűkebb szakma sem tartja igazán számon a muzeológiai teljesítményeket. Múzeumalapítók neve merül feledésbe, idő múltával sokévi múzeumszervező energiák válnak személytelenné. A muzeológus szakirodalmi tevékenysége úgy, ahogy megörökítődik. A bibliográfia, ha készül, rögzíti a legkisebb cikk * Először az Ethnica II. évfolyamának 4. számában jelent meg. 7