A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Nagy Vera: Az 1904-es ipari és mezőgazdasági kiállítás Hódmezővásárhelyen

képviselték. A korabeli háztartásokban használt bádogosmunkák közül permetezőket, vizesedényeket, mosogatódézsákat, jégszekrényeket állítottak ki. Az agyag- és kőipar kiállításán a 47 résztvevő közül 39 helyi tálas volt. Számuk a városban 1903-ban összesen 163 fő.' Ez még mindig igen szép szám ahhoz képest, hogy Kiss Lajos ezt az időszakot a vásárhelyi fazekasság hanyatló szakaszának tekintette. Egy-egy fazekas 100-200 edényt hozott el, melyeket legtöbbször csupán konyhaedények, közönséges edények, vegyes edények megnevezéssel vették nyilvántartásba, csak néhol soroltak föl liszttartót, dohánytartót, tálakat, tányérokat, szilkéket, kantákat, korsókat, kulacsokat, falidíszeket, gyertyatartót. A kiállításon az 1898-tól működő Agyagipari Gyakorlóműhely is részt vett. A szűkszavú leírás nem ad módot arra, hogy az edények formájáról, díszítéséről következtetéseket vonjunk le, találunk azonban a kiállítók között olyan fazekasokat, akiknek szignált munkáit a Tornyai János Múzeum gyűjteményéből ismerjük. A formakincset tekintve a 19. század jellegzetes edényformái még megtalálhatók — ezt tükrözi a szűkszavú felsorolás — de már megjelentek a díszedények is. Az ismert tárgyi anyagból következtethetünk arra, hogy nagyobb változást mutathatott a díszítés, mert ekkorra a korábbi jellegzetes díszítési módot, az írókázást egyre inkább felváltotta az ecsettel való díszítés. Ez elsősorban az Agyagipari Tanműhely hatásának tudható be. Erre az időre a vásárhelyi fazekasok rutinos kiállítókká váltak. Kiss Lajos megemlíti, hogy már az 1873-as bécsi világkiállításon is részt vettek, ahol Kovács József fazekas első díjat nyert. Többen kaptak elismerő oklevelet az 1896-os budapesti kiállításon.

8 A munkáik alapján ma is ismert fazekasok közül az 1904-es kiállításon arany oklevelet kapott Csarmaz Ferenc, ezüst oklevelet pedig Patócs József és Rácz Ferenc. A fazekasok mellett a város téglagyárai — a Kovács testvérek téglagyára, a Társasági Téglagyár és a Városi Téglagyár is bemutatták tégla és cserép kollekcióikat. Feltehetően nem ez volt a kiállítás leglátványosabb része, de ezek a gyárak a város szerény ipari létesítményei között kiemelkedő helyet foglaltak el. Három teremben mutatta be áruit a város fonó-, szövő- és ruházati iparát képviselő 53 mester. Legtöbben közülük szabók voltak, 27-en, s külön említenek négy női szabót. Ennek oka az volt, hogy a szabók hagyományosan férfi és női ruhát egyaránt varrtak, valamint az, hogy a női ruhák készítői gyakran iparral nem rendelkező varrónők voltak. A 20. század elején még 1910 körül is igen magas volt a szabók száma a városban. Az 191 l-es ipartestületi jelentés 106 szabót, 62 női szabót és 4 szűrszabót említ. Az Útmutató városismertető bevezetője is kiemeli a szabóipar fontosságát, hangsúlyozva, hogy túlnyomóan polgári igényeket elégít ki. A kiállított ruhák a korabeli szabómunkák szinte teljes skáláját bemutatták. A különböző divatos öltönyök felsorolásából az derül ki, hogy a hagyományos paraszti öltözetet egyre nagyobb mértékben váltja föl a polgári jellegű ruházat, a segédek munkái között azonban még előfordul a 7 Kiss L. 1964.354. 8 Id. mű. 368. 62