A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Nagy Vera: Az 1904-es ipari és mezőgazdasági kiállítás Hódmezővásárhelyen

posztó magyar nadrág és a kék posztó mellény, amelyek a 19. századi paraszti viselet jellegzetes darabjai. A szabók mellett három szűrszabó állított ki fekete, fehér és barna szűröket, pokrócokat. Az előző századokban a szűr, szűrkankó általánosan használt viselet volt, ekkorra azonban már csak a pásztorok, kocsisok viseletében maradt fönn. Itt kaptak helyet a szűcsök is, akik közül négyen hoztak subákat, bőrkabátokat. Munkáik iránt a század elejére éppúgy megcsappant a kereslet, mint a szűrszabók esetében. A hajdan nagymúltú takácsmesterség képviselői közül mindössze ketten állítottak ki vászontörülközőket, abroszokat, kenderzsákokat, derékaljakat. Míg számuk 1856-ban a 150 főt is meghaladta, addig 1905-ben már csak 8 takácsmester dolgozott a városban. Ekkoriban már a város textilüzletei olcsó, gyakran jobb minőségű gyári textíliákkal látták el a közönséget. A kiállítók között érdekességképpen megemlíthetjük Petrovics Prokop tarisznyakészítőt, aki tarisznyákat és pokrócokat mutatott be. Kis számban ugyan, de megtalálhatók itt még kötélgyártók, paszományosok, kalaposok, paplanosok. Ez utóbbiak közé tartozott Czukor Miksáné is. A 20. század elején a város néhány paplankészítője közül kiemelkedett Czukor Miksa, műhelyét halála után özvegye, majd a fia vitte tovább.

10 Összességében a textiliparokról elmondható, hogy a korábbi évszázadban virágzó iparágak jelentek meg a kiállításon, de már fejlődésre képtelen, halódó stádiumban. Egyedül a szabóipar virágzik, hiszen a konfekcióipar még nem tört be a kereskedelembe. A hagyományos iparoktól eltérőt csak Kokron József kötszövő képviselt, aki kezdetben harisnyakötő segéd volt, majd 1902-től kötszövő iparigazolványt váltott. Vállalkozásának jelentős üzemmé bővülése azonban csak az 1910-es években következettbe.

11 Az állattartás nyújtotta helyi nyersanyagra épült Vásárhely jeles bőripara. Fontosságát itt is jelzi a kiállítók nagy száma: 76, ebből 33 csizmadia, 16 cipész, 2 tímár, 12 papucsos, 2 szíjgyártó szerepelt és még néhány egyéb mesterség képviselője. Különösen magas a csizmadiák és a papucsosok száma, ami jelzi, hogy termékeik iránt a parasztság részéről ekkor is igen nagy a kereslet. A csizmadiák száma még 191 l-ben is 145, s közülük néhányan a katonaságnak dolgoztak. Kevés viszont a lószerszámokat készítő szíjgyártók, valamint az előbbi mestereket nyersanyagokkal ellátó tímárok száma. A bőriparon belül tehát a csizmadia és cipész mesterség a századforduló körül még virágzó korszakát élte, melynek magyarázata a lakosság részéről felmerülő igény és a rendelkezésre álló helyi nyersanyag. A cipőgyártás országos szinten nincs még olyan színvonalon, hogy a kereskedelmet ellássa, így az egyénre szabott cipőkészítés szinte egyedüli lehetőség volt. Az élelmiszer kiállításon mindössze 15 kiállító vett részt, pékek kenyerekkel, süNagy Vera.Textilipar. Kézirat. Hódmezővásárhely monográfia. 10 Id. mű. "ForczekZ. 1993.639. 12 A hódmezővásárhelyi Ipartestület mint I. fokú iparhatóság elöljáróságának jelentése az Ipartestület 1911. évi működéséről. 63